Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

eskütétel - 2. oldal

Cikkek
nnepélyes eskütétel KLAC6908 másolat

Eskü a Szent Korona mellett

2023. augusztus 16. 16:02

Az idén felavatott koronaőrök a hagyományoknak megfelelően Nagyboldogasszony napján, a Szent Korona mellett állva tettek esküt a Parlamentben augusztus 15-én, kedden.

kaposvar_index

Ismét egy századdal többen

2023. július 20. 22:08

A nyolcadik Egységes Alapkiképzési Programban résztvevők ünnepélyes keretek között tették le esküjüket Kaposváron, július 20-án. Az eseményen Somogyi Zoltán dandártábornok, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója hangsúlyozta: a katonák magas színvonalú kiképzésük révén a Magyar Honvédség olyan értékes tagjai lettek, akik megkapták azt a tudást, amivel a jövőben tovább tudnak fejlődni a haza szolgálatának érdekében.

eskü_index

Ünnepélyes eskütétel Szentes főterén

2023. június 22. 18:26

Szentesen tartották a hetedik Egységes Alapkiképzési Programban résztvevő katonák ünnepélyes eskütételét június 22-én, csütörtökön. A város főterén kilencvennyolcan fogadták meg, hogy ha kell, életük árán is megvédik hazánkat.

esku_index

Eskütétel a katonaváros szívében

2023. május 19. 18:58

Több mint hetven, az Egységes Alapkiképzési Programban részt vett katona tett esküt Székesfehérváron május 19-én, pénteken. A tartalékos katonákat Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, valamint Schmidt Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének gazdálkodási helyettese köszöntötte.

Katonasportolók_eskü (nyitó)

Bajtársiasság, hazaszeretet, példamutatás

2023. április 17. 10:18

Az MH Sportszázad kijelölt állománya sikeresen teljesítette az alapkiképzést és tett ünnepélyes honvédesküt a haza szolgálatára Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

20230119 eskutetel teli sportolok fiatalok (4)

Esküt tettek a fiatal magyar sportolók

2023. január 19. 17:56

Letette az esküt a XVI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra utazó magyar csapat.

20221215_tartalekos_eskutetel_miniszter_mhp_cover

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: eszközeiben modern, elszánt haderőt építünk

2022. december 15. 15:57

Magyarország egy eszközeiben modernné váló, a változó világ kihívásainak megfelelő, ütőképes, komoly elrettentő erőt felmutatni képes, elszánt haderőt épít - mondta a honvédelmi miniszter december 15-én, csütörtökön Budapesten.

Kecskemét_nyitó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar kormány a béke pártján áll

2022. november 9. 16:02

A magyar kormány a béke pártján áll, de ehhez erőre van szükség, amelyet a katonák jelentenek - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter november 9-én, szerdán Kecskeméten.

ÖKSZ_Lynx_nyitó

Orbán Viktor: a magyar nemzet katonanemzet

2022. október 15. 16:49

Közel 250 torokból zengett a katonai eskü szövege az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár alakulóterén október 15-én, szombaton. Az Önkéntes Katonai Szolgálatot vállalók ünnepélyes eskütételén – amin jelen volt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is – bemutatták és átadták a Magyar Honvédség első Lynx gyalogsági harcjárművét.

esku

Orbán Viktor: ütőképes, a békét garantálni tudó hadsereg kell

2022. október 15. 12:45

Nekünk, magyaroknak ütőképes, a békét garantálni tudó, elrettentő erejű hadsereg kell, mert „akinek nem lesz ereje, annak nem lesz igaza sem” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök október 15-én, szombaton Budapesten.