Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Muszlim katonák jönnek Csehországba

2007. október 1. 13:14

Muzulmán országok katonáit képzik majd ki egy csehországi brit katonai bázison. A kiképzendő katonák között afgán, algériai, iraki, marokkói és tunéziai katonák egyaránt lesznek majd. Az egyik legnagyobb cseh napilap szerint a kiképzés ténye számos helyi lakosban aggodalmat kelt.

Több muzulmán többségű ország katonái kapnak kiképzést Csehországban egy brit katonai program keretében a Hospodárské Noviny cseh napilap hétfői száma szerint. Afgán, algériai, iraki, marokkói és tunéziai katonákról van szó, akiket a britek a dél-morvaországi Vyskov katonai körzetben képeznének ki.

A cseh kormány már júniusban beleegyezett az elképzelésbe, és most a parlament két házának illetékes bizottságai is egyetértettek vele. A cseh kormány feltétele az volt, hogy a külföldi katonák létszáma egyetlen pillanatban se haladja meg az ötven főt, továbbá: legfeljebb három hónapig tartózkodjanak az ország területén.

A projekt aggodalmakat kelt a lap írása szerint, mert nem lehet kizárni, hogy a katonák közé terroristák is bekerülnek.

Címkékkiképzés