Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyomáspróba

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. május 17. 16:37

Safety Fuel elnevezéssel idén is megtartják azt az immár hagyományosnak számító kiképzési rendezvényt, amelynek keretében a német és a magyar hadsereg szakállománya több mint egy hónapon át, egészen május végéig gyakorolja a tábori üzemanyagraktár működtetésével kapcsolatos teendőket.

202405_Magyar_Honvéd_borító

A Hetényegyházán, illetve Észak-Németországban zajló gyakorlaton magyar részről az MH Anyagellátó Raktárbázis állománya vesz részt. A különleges „benzinkutat” a szakemberek pár nap alatt képesek telepíteni bárhol a világon, ám a felkészítés ennél időigényesebb és komplexebb kihívásokat tartogat a katonák számára: az erőpróba részeként ugyanis a biztonságos üzemeltetést, az üzemanyagellátás folyamatát, a feladat befejeztével pedig a komplexum bontását is gyakorolják.

A rendszer telepítése során kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre: a tartályokat kármentő ponyvák veszik körül, a csőbilincsek alatt műanyag tálcák fogják fel az esetlegesen kiszivárgó üzemanyagot, a kiszolgálás pedig csakis a sikeres nyomáspróba után veheti kezdetét. A fokozott tűz- és robbanásveszély miatt a biztonság és a fegyelem alapkövetelmény, akárcsak az, hogy a katonák kizárólag antisztatikus munkaruhában dolgozhatnak a területen. Mindezek mellett a tűzoltóautónak szintén mindig készenlétben kell állnia.

További részletek a Magyar Honvéd magazin május 17-én, pénteken megjelenő számában!