Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Simicskó István: a haza védelme nemzeti ügy

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Bodnár Boglárka (MTI) |  2022. november 11. 17:56

A haza védelme nemzeti ügy, minden magyar állampolgár feladata - mondta Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke november 11-én, pénteken, Győrben.

DBOGI20221111014

Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség által indított Bátrak Ligája országos versenysorozat győri állomásán hozzátette: a honvédelmi törvény megfogalmazására különösen érdemes odafigyelni most, amikor „nem tört ki a világbéke". A honvédelmi nevelés kialakítása érdekében kell ilyen versenyeket szervezni és kadétképzést indítani, akár az iskolai rendszerben is - mondta.

Simicskó István szerint az általános iskolásoknak szóló verseny küzdelmei az életre is nevelnek, hiszen nemcsak akaraterőben, hanem fizikailag is fejlődnek a résztvevők. A feladatokkal a lelki és fizikai egyensúly mielőbbi megtalálásában is segítik a fiatalokat. Hangsúlyozta, hogy az élet folyamatos küzdelem, a sikerek és a kudarcok elviselésére, egymás segítésére, a bajtársiasságra és a csapatmunkára is tanít a verseny.

DBOGI20221111007

Mindezek mellett a honvédelmi ismeretek elsajátításával a katonai pálya iránt is kedvet kaphatnak a fiatalok - mondta. A politikus felidézte, hogy a kadétképzést akkor hozták létre, amikor honvédelmi miniszter volt, akkor alakult meg a Honvédelmi Sportszövetség és elindult a tartalékos rendszert is, amelyben már több mint 12 ezer tartalékos katona van. Mindezeken túl elindult a honvédelmi haderőfejlesztési program is - sorolta. Kiemelte: a munka folytatódik, a Magyar Honvédség egyre erősebb. Nemzeti identitásunk, nemzeti függetlenségünk megőrzésének a záloga a Magyar Honvédség - emelte ki.

Simicskó István kitért arra is, hogy a kadétképzés 2017-es indulása óta 120 iskolával van szerződése a Magyar Honvédségnek, amelyekben egyfajta előképzésben részesülnek a gyermekek.

DBOGI20221111008

Simon Róbert Balázs, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy tíz győri általános iskola csapata vett részt a verseny győri állomásán. Kiemelte, hogy a sportolás életkortól függetlenül fontos, a verseny pedig egyfajta pályaorientációs feladatot is ellát.

A Bátrak Ligája a Honvédelmi Sportszövetség egyik versenysorozata, amely általános iskolásoknak szól. A szellemi vetélkedőkön honismereti tudást, az aktív feladatok során pedig a honvédelmi sportokban szerezhetnek jártasságot a gyermekek. A verseny győri állomásán az első helyezést a Győri Szakképzési Centrum Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskola és Szakgimnázium csapata érte el.

A díjakat Simicskó István mellett Simon Róbert Balázs és Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye főispánja adták át.

DBOGI20221111009