Sport - 5. oldal
A legjobb négyes
2024. március 6. 16:41
Keretet hirdettek az MH Dombai Miksa 4. Területvédelmi Ezred kiképzői, azaz kijelölték azt a négy önkéntes területvédelmi tartalékos katonát, akik hazánkat képviselik majd az áprilisi ohiói Best Warrior járőrversenyen. A válogatott - Bense Marcell főtörzsőrmester, Sipos Gergő Kristóf törzsőrmester, Kulcsár Mihály szakaszvezető és Jaksa Márk szakaszvezető - eddig jobbára fizikai és tereptani felkészítésen vett részt, a harmadik héten viszont már a lőfegyvereké a főszerep.
„Múltunk és jelenünk, a jövőnk”
2024. március 6. 11:02
Zakariás József a hatos mezben nem játszott reflektorfényben, de megszerzett labdák sokasága, alázat, jóság és szeretet jellemezte. Az Aranycsapat legendás futballistája születése 100. évfordulóján, március 5-én rendezett emlékkonferencián dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára úgy fogalmazott: múltunk és jelenünk a jövőnk, reméljük, a hazai sportra továbbra is csodás évek várnak.
Kétszáz (közel)harcos
2024. március 2. 7:15
A Kinizsi Közelharc Kupa évről-évre növekvő népszerűségét jól jelzi, hogy a létszám miatt az idén először a kadét és felnőtt jelentkezők mérkőzéseit külön kell lebonyolítani. A Furkó Kálmán tiszteletére megrendezett verseny február 29-ei napján a kadétoké volt a főszerep.
Sportszázad, újratöltve
2024. március 1. 14:24
Több mint 150 fiatal sportoló kötött szerződést a Magyar Honvédséggel március 1-jén, az újoncok a versenysport mellett önkéntes tartalékos katonaként teljesítenek majd szolgálatot.
Négyen maradnak!
2024. február 29. 12:03
Napokon belül eldől, hogy ki lesz az a négy tartalékos katona, aki hazánkat képviseli az idei Best Warrior járőrkupán az Egyesült Államokban. A kecskeméti válogató második hetében még mind a tíz önként jelentkező harcban áll, hogy repülőjegyet szerezzen az Ohiói Nemzeti Gárda versenyére. Férfiak és nők azonos elvárások mentén küzdenek, a végső döntést a felkészítés alatt szerzett pontok alapján hozzák meg a kiképzők.
Heidenheimi győzelmével biztos olimpiai résztvevő a férfi párbajtőrcsapat
2024. február 26. 8:28
Aranyérmet nyert a Magyar Honvédség Sportszázadánál szolgáló Siklósi Gergely őrmester, valamint Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid összeállítású férfi párbajtőrcsapat a heidenheimi világkupa-versenyen, ezzel biztossá vált az olimpiai részvétele.
Összefogás egy jótékony célért
2024. február 21. 12:05
Immáron harmadik alkalommal csatlakoztak az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred katonái a február 17-én megrendezett Élet Forrása Egyesület rendezvényéhez, a IV. Ápolók és Gondozók Futásához.
Szavazz te is a Nemzeti Atlétikai Központra!
2024. február 18. 16:27
A StadiumDB.com idén is meghirdeti a nemzetközi Év stadionja versenyt. Idén 35 objektumot jelöltek a díjra – köztük a Nemzeti Atlétikai Központot. Szavazzunk mi, magyarok is nemzeti büszkeségünkre!
Futás a béke jegyében
2024. február 16. 15:04
A Nemzetközi Katonai Sporttanács (Counsil International du Sport Militarie − CISM) 1948. február 18-án alakult meg azzal a céllal, hogy a sporton keresztül népszerűsítse a békét a nemzetek hadseregei között. 2006 óta a CISM tagországok katonái, honvédelmi alkalmazottai közös futással ünneplik meg az évfordulót, amelyhez a Magyar Honvédség 2015-ben csatlakozott. (Cikkünk folyamatosan frissül!)
A sport kifejezi az összetartozást és a barátságot
2024. február 16. 12:09
„Barátság a sporton keresztül” – ez a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) jelmondata, ami hetvenhat éve áll példaként előttünk – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a nemzetközi sportszövetség megalakulásának évfordulója alkalmából rendezett futáson, a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) atlétikai pályáján, február 16-án, pénteken.