Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság

2022. december 21. 11:55
MH LEP színes jpeg

RENDELTETÉSE ÉS FŐ FELADATAI

A Légierő Parancsnokság haderőnemi funkciókat ellátó szakmai szervezet, melynek feladatait az alapító okirat, a Szervezeti Működési Szabályzata, a társ parancsnokságokkal és szervezetekkel kötött megállapodások alapján kialakított létszámhoz igazított feladatelosztások határozzák meg.

Fő feladata a légierő képességeinek fenntartása, fejlesztése, honvédelmi felkészítés. Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása, valamint a nemzetközi jog szabályaival összhangban humanitárius tevékenység végzése.

A légierő haderőnem – integrálódva a NATO légi vezetés-irányítási rendszerébe – a magyar és a szövetséges légtér szuverenitásának fenntartását szolgáló légtérrendészeti és légvédelmi feladatok ellátása mellett támogatást nyújt a szárazföldi csapatok műveleteihez.

Az elrettentés és védelem hatékony eszközei képezik a légierő katonai képességeit, melyek eredményes ellátásához három légibázis, továbbá légvédelmi és légi vezetési képességek állnak rendelkezésre, annak érdekében, hogy képes legyen Magyarország biztonságának és szuverenitásának garantálására, egyrészt a nemzeti képességein alapuló, hiteles elrettentés útján, másrészt a szövetségi rendszer keretében.

A légierőnek, a képességfejlesztések végrehajtásával olyan korszerűen felszerelt, magasfokú mobilitással és reagálóképességgel rendelkező haderőnemmé kell válnia, amely képes nemzeti és szövetséges keretek között azonnali, gyors és hatékony beavatkozásra, valamint nagy intenzitású, összhaderőnemi műveletekben történő szerepvállalásra.

TÖRTÉNETE

Horthy Miklós 1938. december 28-án kelt döntése értelmében alakult meg a Magyar Királyi Honvéd Légierő, amely 1939. január 1-től önálló haderőnemként működött. Erre az időre datálható a magyar katonai repülőterek létesítése, fejlesztése. (Szentkirályszabadja, Kecskemét, Pápa, Börgönd, Taszár, Szolnok, Tököl) és ekkor alakították ki a Horthy alapból az első pilótaiskolákat (pl. Szandaszőlősön, Esztergomban)

A II. Világháborút követően 1949-től kezdődött meg a légvédelem intenzív fejlesztése, amelynek alapját a légi figyelő és jelzőrendszer jelentette.

A megindult a pilóta, a repülő műszaki és a légvédelmi tisztképzés és a Debrecenben létrehozott Légvédelmi Kiképző Központban megkezdődött a tiszthelyettesi és sorállományú képzés.

1960-ban az Országos Légvédelmi Parancsnokság kivált a Honvédelmi Minisztérium szervezetéből, és önálló hadrendi elemként működött tovább. Megalakult az első légvédelmi magasabb egység, az 1. honi légvédelmi hadosztály. 1984-ben megszüntették a hadosztály szervezetét. A magyar honi légvédelmi csapatokat hadtestbe szervezték át.

A ’90-es évek elején a Magyar Légierő két parancsnokságból állt: az MH Légvédelmi és Repülő Parancsnokságból és az MH Csapatrepülő Parancsnokságból.

1991 decemberében Veszprémben alakult meg az MH Légvédelmi Parancsnoksága, és átvette Magyarország légterének védelmét. Az egységes légvédelmi vezetés létrehozása miatt a csapatlégvédelmi rakétaezredek a Szárazföldi Parancsnokság alárendeltségéből az MH Légvédelmi Parancsnokság alárendeltségébe kerültek.

1997. szeptember 1-jén a haderőreform részeként átalakult a Magyar Honvédség vezetési rendszere, megalakult az új Honvéd Vezérkar, a Szárazföldi Vezérkar és a Légierő Vezérkar.

2001. december elsejétől a Magyar Honvédség légierejének szervezeti rendszere megváltozott, Légierő Vezérkarból átalakult Légierő Parancsnoksággá.

2007. január 1-jei hatállyal az akkori honvédelmi miniszter a 136/2006 (HK23) HM határozatával megszüntette a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokságot.

2022. november 1-jén Magyarország honvédelmi minisztere, a Magyar Honvédség harcképessége, reagálóképessége, vezetési rendjének egyszerűsítése, valamint a bürokrácia csökkentése érdekében Veszprém székhellyel ismét önálló parancsnokságot alapított a légierő vezetésére. A haderő fejlesztésének eredményeként létrejött stratégiai, közép és végrehajtó szintű rendszer biztosítja a békevezetést ezzel a különleges jogrendi időszak speciális feladataira történő hatékony felkészülést és a műveleti feladatok hatékony végrehajtását.

SZERVEZET

A Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság önálló állománytáblával rendelkező, más magasabb szintű parancsnokság jogállású katonai szervezet. Állománya a honvédelmi tárca költségvetési létszámkeretébe, valamint a Honvéd Vezérkar Főnökének közvetlen szolgálati alárendeltségébe tartozik.

Az MH Légierő Parancsnokságot a légierő parancsnok vezeti. A Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság parancsnokának közvetlen szolgálati alárendeltségébe tartozik:

  • a Magyar Honvédség 47. Bázisrepülőtér,
  • a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár,
  • a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár
  • és a Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred.

A légierő szakmai irányítása a MH Légierő Parancsnokság szervezeti elemeinek feladata.

Parancsnokság

  • Parancsnoki Iroda
  • Humánerőforrás-tervező Főnökség (A1/A5)

Törzs

  • Hadműveleti Főnökség (A2/A3)
  • Logisztikai és Infokommunikációs Főnökség (A4/A6)
  • Kiképzési Főnökség (A7/A5)

ELÉRHETŐSÉGEK

MH Légierő Parancsnokság

  • Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór utca 31-33.
  • Telephelye 5008 Szolnok, Kilián út 1.

TÁJÉKOZTATÁSÉRT FELELŐS SZEMÉLY

  • Név, rendfokozat: Mátyás Botond Hunor főhadnagy
  • Beosztás: főtiszt
  • Telefonszáma: +36 70 622 7936
  • Email cím: [email protected]

Adatvédelmi tisztviselő:

  • Név, rendfokozat: dr. Szabó Dezső alezredes
  • Beosztás: adatvédelmi felelős
  • Telefonszáma: +36 88 543-112
  • Email cím: [email protected]