Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A föld szeretete – hazaszeretet”

Szöveg: Márton Boglárka hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2022. május 21. 15:24

Együttműködési megállapodást kötött az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, valamint a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma. A dokumentumot Durgó Tamás alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka és Filep Miklós igazgató írták alá.

1

Az együttműködés célja, hogy a szakképzésben tanuló fiatalok valódi, kézzelfogható katonai tudást szerezzenek és bővítsék ismereteiket a honvédségről, valamint annak társadalmi szerepéről. A középfokú oktatási intézményben több mint 600 diák tanul, a mezőgazdasági képzések mellett az egészségügyi és sporttal kapcsolatos szakirányok is rendkívül népszerűek.

Filep Miklós igazgató kiemelte: az iskola profilja és képzési palettája a katonai toborzás szempontjából kedvező, például a mezőgazdasági gépek és a honvédségi eszközök kezelése is sok szempontból hasonló. Szeretné, ha minél több fiatal választaná a tartalékos katonai szolgálatot, amelyhez minden információt és támogatást megkapnak a Magyar Honvédségtől. Az intézmény igazgatója hangsúlyozta, hogy büszkék az iskola egykori tanulóira, Fekete Istvánra és Wass Albertre, akiket elsősorban íróként ismerünk, de a vadászat terén is kiemelkedő eredményeket értek el.

5

Durgó Tamás alezredes elmondta, az együttműködés révén a Hajdú-Bihar megyei toborzóiroda minden lehetőséget kihasznál majd az intézmény tanulóinak megszólítására, így a katonák részt vesznek az iskola rendezvényein, illetve csoportos foglalkozásokat és pályaorientációs előadásokat tartanak a diákoknak.

A szerződés aláírása előtt Nagy Zoltán alezredes, a debreceni 2. Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnoka kiemelte: a Debreceni Egyetemmel hosszú ideje eredményesen működnek együtt, melynek újabb állomása a Balásházy gyakorló középiskolával kötött megállapodás.

3