Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai attasékat köszöntötte a honvédelmi miniszter

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Kertész László |  2022. január 27. 15:52

„A katonák dolga mindig a béke szolgálata” – mondta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter január 27-én, Budapesten, a Budapesti Katonai Attasétestület tagjainak tiszteletére rendezett fogadáson.

Újévi pohárköszöntő az attasétestület részére KLAC2792

Benkő Tibor honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban rendezett hagyományos, újévi pohárköszöntőn fogadta a Budapesti Katonai Attasétestület (BMAC) tagjait.

A tárcavezető beszédében elmondta: az elmúlt esztendő minden országban a COVID-19 elleni védekezésről szólt, amely a katonákat is érintette. Bár a védekezés felborította az eredeti terveket és programokat, a legfontosabb találkozókat sikerült megtartani. Benkő Tibor rámutatott: a mindenkori biztonságpolitikai helyzet határozza meg a nemzetközi kapcsolatokat most és a jövőben is, a jó viszony kialakítása és megtartása érdekében pedig hatalmas feladata van a katonadiplomáciának is. Mint fogalmazott: Magyarország már megtapasztalta, milyen a hidegháborús időszak, ezért bízik benne, hogy a problémákat diplomáciai, tárgyalásos úton lehet rendezni. „A katonák dolga és feladata a béke szolgálata. A politika mindig erőteljesebben és szélsőségesebben gondolkozik, de mi, katonák tudjuk a legjobban, hogy a béke és a biztonság az elsődleges” – mondta.

Újévi pohárköszöntő az attasétestület részére KLAC2778

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a katonai képességek fejlesztésére békeidőben is szükség van, ezért indította el és hajtja végre a Kormány a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, ami nem csak haditechnikai beszerzésekről, hanem egy rendkívül felkészült állomány professzionális kiképzéséről és létszámának növeléséről is szól. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen volumenű fejlesztés bármely országban sikeres és eredményes legyen, rendkívül fontos a nemzetközi kapcsolatok erősítése is. Benkő Tibor megköszönte az attasék elmúlt évi teljesítményét, egyben arra kérte őket, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel továbbra is támogassák a Magyar Honvédség munkáját.

Újévi pohárköszöntő az attasétestület részére KLAC2775

Válaszbeszédében Tomasz Trzciński ezredes, lengyel véderőattasé, a katonai attasétestület titkára tolmácsolta David Wiseman ezredes, a testület doyenjének szavait, aki a pandémia ellenére is eredményes évnek tekintette a tavalyit. Mint mondta: a Magyar Honvédség a járvány elleni védekezés mellett is tovább folytatta a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot és missziós szerepvállalásait. „Elismeréssel nézzük azt a munkát, amit a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség végez Magyarország és szövetséges partnerei érdekében” – fogalmazott, hozzátéve: az attasétestület tagjai várakozással tekintenek az idei esztendőre is.