Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2021. szeptember

2021. szeptember 10. 11:44

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről

HADERŐ

Esküt tettek

Az augusztus 20-i állami ünnepség részeként idén is a Parlament épülete előtt, a Kossuth téren került sor a tisztavatásra, melyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzettek mellett tartalékosok, illetve a polgári életből érkezett pályakezdő hivatásosok és szerződésesek tettek esküt arra, hogy katonaként a hazát az életük árán is megvédik.

Kabuli mentőakció

Augusztus 25-én éjjel hazatért Magyarországra az a különleges műveleti osztag, amely összesen 540 magyar, amerikai, osztrák és afgán állampolgárt menekített ki Kabulból. A tálibok gyors területfoglalása miatt sürgető, jelentős kockázatokkal járó, sikeresen zárult katonai akcióról Benkő Tibor honvédelmi miniszter, illetve dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka tartott sajtótájékoztatót.

 

SEREGSZEMLE

Csúcsteljesítmény

Két nap, több mint százezer látogató, 15 nemzet 35 különböző típusú merev- és forgószárnyas légi járműve. Számokban kifejezve ez a nyolc év szünet után idén ismét megrendezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató gyorsmérlege. Ám azt az élményt, amit például az AJS 37 Viggen hajtóművének mennydörgő hangja jelentett, már nem ilyen könnyű kifejezni: azt meg kellett élni a helyszínen…

 

FÓKUSZBAN

Magyar vándor

Czetz János előbb Magyarországon, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során csillantotta meg kivételes képességeit, 1865-től pedig az argentin hadsereg tagjaként kamatoztatta széleskörű hadmérnöki és térképészeti tudását, emellett a nevéhez fűződik a dél-amerikai ország első és ma is legfontosabb katonai akadémiájának megszervezése.

Országegyesítők

A 19. század európai háborúiban, szabadságharcaiban számos magyar hadfi szerzett hírnevet magának, így Türr István tábornok (1825–1908) és Tüköry Lajos alezredes (1830–1860) is, akik elsősorban az egységes Olaszországért vívott küzdelem során alkottak maradandót.

Mérnökből katona

Valóban ő tervezte a Central Parkot? Ő használt először aszfaltot és vezette be a gázvilágítást New Yorkban? A két ország haderejében is figyelemreméltó teljesítményt nyújtó, amúgy mérnök végzettségű Asbóth Sándorral kapcsolatban rengeteg tévhit kering. Életútját bemutató írásunkban ezeket is megpróbáljuk eloszlatni.

Távol Európától

Az amerikai polgárháborúban (1861–1865) Észak és Dél oldalán egyaránt számos emigráns harcolt, így természetesen magyarok is, s többen közülük szép karriert futottak be fogadott hazájuk hadseregében. Szerepvállalásukról mégis keveset tudunk, elsősorban azért, mert a téma tudományos mélységű feldolgozásával alig néhány történész szakember foglalkozik.

 

HÁTORSZÁG

RepTárba vele!

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum nagyságrendileg 60 000 négyzetméternyi területen mutatja be a magyar katonai repüléstörténet értékeit és tárgyi emlékeit a kezdetektől napjainkig. E törekvésükben a HM EI Zrt. is segíti őket.

Irány a vadon!

Szülői indíttatásra már hároméves kora óta természetet szerető és járó ember Druzsin József őrnagy. Az MH Transzformációs Parancsnokság főtisztje, egyben a Haditechnika folyóirat katonai szerkesztője a túrázáshoz fűződő kapcsolatáról beszélt magazinunknak.

Közérdekű

Hasábjainkon közöljük az elhunytak névjegyzékét, melyet a 2021. július 26. és augusztus 23. között beérkezett adatok alapján állított össze az MHP Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége. Hírt aduk továbbá arról, hogy katonai tiszteletadással vettek végső búcsút Szolnokon a 2021. augusztus 3-án, hetvennégy esztendős korában meghalt Furkó Kálmán nyugállományú ezredestől.