Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önkéntes Katonai Szolgálat

2021. július 21. 10:00
MH_OKSZ_popup_banner_1100x786_01

Napjainkra felnőtt egy olyan generáció, amely már nem rendelkezik a honvédelemmel kapcsolatos feladatokról közvetlen személyes tapasztalattal. Annak érdekében, hogy e folyamat iránya kedvező fordulatot vehessen, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Honvédség elkötelezettek az állampolgárok honvédelmi ismereteinek bővítésében, a hazafias nevelés támogatásában, melyek eredményesen segítik elő a katonai pályaorientációt, valamint az utánpótlás biztosítását. Tény, hogy minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik.

Magyarországnak szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik a civil életük mellett támogatják a haderő munkáját; olyan tartalékosokra, akik veszélyhelyzetben sem riadnak vissza attól, hogy segítséget nyújtsanak az országnak.

A 2020. júliusában elindult Speciális Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálat sikerét alapul véve született meg a Magyar Honvédség új, állandó szolgálati formája, az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ). A szolgálat létrehozásakor egyértelmű célkitűzés volt, hogy egy olyan képzési és kereseti alternatíva jöhessen létre, amely főként azokat a fiatalokat szólítja meg, akik az idei tanévben valamiért kénytelenek elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán.

Az ÖKSZ 2+4 hónapos katonai szolgálat teljesítését vállaló jelentkezők, egy átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzésen vehetnek részt, mely az élmény-tapasztalatszerzés mellett, stabil kereseti lehetőséget, megélhetési alternatívát is kínál.

A képzés első ciklusában (2 hónap) a résztvevők egységesen a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegre jogosultak, mely jelenleg bruttó 167.400,- forint.

A második, 4 hónapos ciklus megkezdése előtt több választási lehetősége van a résztvevőnek:

  • a fennmaradó szolgálati idejére (is) az adott területvédelmi köteléknél marad, ahol alapszintű lövészképzésben részesül 
  • lehetősége van a jogviszonyváltásra - például szerződéses katonának 
  • a műveleti besorolású katonai szervezetnél töltött kiképzés mellett (illetménye ekkor bruttó 219.000,- forintra emelkedik, azonban számolni kell az esetleges helyőrségváltással, ilyenkor viszont jogosulttá válik laktanyai elhelyezésre)
    o A magasabb jövedelem-forrás mellett előny továbbá, hogy olyan különleges felkészítési foglalkozásokon is részt vehetnek, mint az ejtőernyős-, búvár-, speciális lövész kiképzés, de akár elsajátíthatják a különleges katonai gépjármű, harcjármű, munkagép vezetésével, kezelésével összefüggő képességeket is. 
  • természetesen a szerződésbontás is választható opció, hiszen a program az önkéntesség elvén alapul.

Az ÖKSZ jelentkezők a fent felsorolt illetményeken kívül élelmezési ellátásban, utazási költségtérítésben, szükség esetén szociális támogatásban is részesülnek, továbbá a katonáknak járó vásárlási kedvezménnyel is élhetnek.

Az ÖKSZ kiképzései 2021. szeptember 15-én, a jelentkezők létszámának függvényében, tervezetten a megyeszékhelyeken és Budapesten indulnak (Zala megyében Nagykanizsán). Azért, hogy a képzés első ciklusa lehetőleg a jelentkező lakhelyéhez minél közelebb essen, további helyszínek is felkészülnek a jelentkezők fogadására.

A jelentkezés feltételei: egy háziorvosi véleménnyel egyenértékű egyszerűsített egészségi és pszichikai alkalmassági vizsgálat (mely díjai utólag visszatérítésre kerülnek) betöltött 18. életév, magyar állampolgárság, magyarországi bejelentett lakcím, valamint büntetlen előélet.

Habár a program kiemelt célcsoportjai a felsőoktatásba jelentkező, de felvételt nem nyert, vagy a köznevelési intézményeket szakképesítéssel vagy anélkül elhagyó 18 év feletti fiatalok, azonban az ÖKSZ nemtől függetlenül, minden 18 és 65 év közötti magyar állampolgár előtt nyitva áll.


Jelentkezni 2021. július 22-től legkésőbb 2021. augusztus 31-ig, bármelyik magyarországi toborzóirodában vagy az [email protected] email-címen lehet.