honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
A hidegháború előszobája

Hetvenhárom esztendővel ezelőtt, 1945. február 11-én fejeződött be a jaltai konferencia. Bár nem igaz, hogy véglegesen itt döntöttek volna Európa háború utáni újrafelosztásáról, a tanácskozást a vasfüggöny leeresztésének előkészületeként is értékelhetjük.

A jaltai konferencia 1945. február 4-től 11-ig tartó tanácskozása elődjének, az 1943-ban rendezett teheráni tanácskozásnak volt egyenes folytatása. Ám míg azon gyakorlatilag elméleti szinten folyt a szó a Szovjetunió, az USA és a Nagy-Britannia vezetői között a szövetségesek háborújának kiterjesztéséről, egy második európai front nyitásáról és a náci rezsim teljes megsemmisítéséről, 1945 februárjában valóban sürgető volt bizonyos kérdésekre választ adni. A II. világháború európai színterén már eldőlt minden. Hitlert teljesen beszorították, ám nem teljesen úgy, ahogyan azt a nyugati hatalmak képzelték. Sztálin 1943-től mindent elsöprő ellentámadásba kezdett, s mire a nyugati szövetségesek megnyitották a második frontot, Normandiában partra szálltak, majd megkezdték előrenyomulásukat a Rajnáig, a szovjetek már gyakorlatilag minden erejükkel azon voltak, hogy Berlin felé utat törjenek maguknak. Csapataik a konferencia idejére alig hatvan kilométerre voltak Berlintől, a szovjet diktátor tehát a hadi sikerek révén is jogot formált arra, hogy a vég előtti utolsó tanácskozás saját felségterületén történjen, az ő játékszabályai szerint. Az USA elnöke, Franklin D. Roosevelt és Winston Churchill brit miniszterelnök pedig belement a játékba. Előbbi könnyebben, mivel bízott Sztálinban, utóbbi kissé fogcsikorgatva, hiszen semmiféle illúziója nem volt a szovjet vezetővel kapcsolatosan.

Roosevelt egyértelműen azért mosolygott annyit Sztálinra, mert szerette volna megnyerni támogatását az ENSZ működési alapelveinek elfogadásához, s hogy rábeszélje, vegyen részt a Japán ellen vívott küzdelemben. E kettőért sok mindenre hajlandó volt, még arra is, hogy a diktátor olyan jellegű igényeit is elfogadja, amely egyébként homlokegyenest ellenkezett a nyugati érdekekkel. Churchill nem véletlenül volt keserű a tárgyalássorozat alatt. Azonnal látta, hogy Sztálin egész Kelet- és Közép-Európát szovjet nyomás alá akarja helyezni, és bármit is mond, esze ágában sincs demokratikus rendszert bevezetni az általa felszabadított területeken. A brit vezető fogcsikorgatva nézte Sztálin erőfölényét, és gondolatban talán már a fultoni beszédét fogalmazta a vasfüggönyről.

jalta1.jpg

A konferencia általános pontjaiban (mint a náci háborús bűnösök bíróság elé állítása vagy a jóvátételi kötelezettségek kiszabása) a három vezető között nem volt véleménykülönbség. Megállapodtak Berlin és Németország három megszállási zónára osztásáról is, sőt, Churchill javaslatára négyre bővítették azt, bevonva Franciaországot is a dologba. A többi csak látszólag ment könnyen. Sztálin ravaszul irányította a tárgyalást, hiszen tudta, Roosevelt kész engedményeket tenni céljai elérésének érdekében. Míg Churchill alapvetően azért utazott Jaltába, hogy Kelet- és Közép-Európában demokratikus kormányok kerülhessenek hatalomra, addig az amerikai elnök a politikai hagyatékának tekintett ENSZ ügyében és a japán háború lezárása miatt inkább hajlott a szovjetek, mint brit kollégája akarata felé.

jalta2.jpg

Kis túlzással Sztálin vállvonogatva egyezett meg Roosevelttel, tudván, hogy az idő neki dolgozik. Lengyelország kérdésében persze nem engedett: kijelentette, hogy az 1939-es német-szovjet lengyel határt a szovjetek részéről állandónak tekinti, s esze ágában sincs visszaadni az annektált területet. Cserébe beleegyezett, hogy a lengyel határ nyugaton kitolódjon, s hogy demokratikus választásokat tarthatnak az országban. Megígérte, hogy az európai háború végét követő három hónapon belül megtámadja Japánt, ám ellentételezésként szovjet érdekérvényesítést kért az általa felszabadított kelet-európai országokra, valamint a Csendes-óceán északnyugati területeire. Sztálin még Roosevelt ENSZ-elképzeléseit is buzgón támogatta, de csak azzal a feltétellel, hogy a szervezet Biztonsági Tanácsán belül vétójoga lesz, azaz megakadályozhat bármilyen neki nem tetsző határozatot.

jalta4.jpg

Az amerikai közvélemény eltérően reagált a konferenciára. Nagyobb része helyeselte a megállapodást, voltak azonban olyan hangok is, amelyek élesen bírálták Roosevelt „megalkuvását”, s azt, hogy gyakorlatilag legitimálta a szovjet rendszer terjeszkedését Közép-Európában és Ázsiában. A háborgásnak volt némi alapja, hiszen Sztálin végigblöffölte a találkozót, s hiába próbált Churchill fogcsikorgatva eredményeket elérni, az amerikai elnök egy lapra tett fel mindent, és megpróbált vakon hinni a diktátornak.

Ezt követően már csak egyszer találkoztak a „három nagyok”, igaz, nem ebben a formában. Roosevelt két hónappal a jaltai konferencia után meghalt, és Harry Truman lett az elnök. Winston Churchill helyett pedig a brit választásokat megnyerő Clement Attlee ült tárgyalóasztalhoz Sztálinnal 1945. július közepén, a potsdami konferencián, ahol ténylegesen eldőlt Európa további sorsa. A leglényegesebb kérdéseket valóban ott beszélték meg, ám a jaltai tanácskozás volt az, ahol a vasfüggöny körvonalazódni kezdett, előkészítve a terepet a hidegháborúnak.



Aktuális videók
2018. május 26. 15:41
Százhetven év helytállás
2018. május 26. 10:21
Történelmi pillanat Csobánkán
2018. május 26. 08:07
A katonai eskü egy életre szól
2018. május 25. 10:30
Békét a világnak!
2018. május 25. 06:43
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat