honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Katonának lenni a legnemesebb feladat

Aki katonának áll, a legnemesebb hivatást választja, hiszen a nemzetet szolgálja – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség koszovói békefenntartó kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepségén február 8-án, csütörtökön Tatán.

mb4a9367.jpgA miniszter a tatai laktanyában elmondott beszédében hangsúlyozta: köszönet és megbecsülés illeti a katonákat, akik – ha kell – akár az életüket is feláldozzák a haza védelmében. Hozzátette, minden embernek van küldetése és rendeltetése, s a katonák ez felvállalták. „Önök felismerték a küldetésüket, felismerték az életük igazi értelmét, és teljesítik ezt a küldetést. Erre minden ember büszke kell, hogy legyen, mindenki, akiért a szolgálatot végrehajtják, s akiért vállalják a szolgálat nehézségeit” – fogalmazott a tárcavezető. Egy közösség akkor lehet erős, és csak úgy tud megmaradni a kihívásokkal szemben, ha a tagjai alkotó, felelősségteljes munkát végeznek, ezért a miniszter arra kérte a katonákat, hogy tegyenek meg mindent, ami rajtuk múlik a koszovói misszióban is.

A Nyugat-Balkánt nehéz terepnek nevezve kijelentette, szükség van a magyar szerepvállalásra, hiszen a térség stabilitása hatással van Európa jövőjére és biztonságára, így a magyar emberek életére is. Kitért arra is, hogy az európai keresztény civilizáció napjainkra törékennyé vált, mert a kötőanyaga meggyengült. Néhány brüsszeli politikus és más közéleti személyiségek hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek elfelejtsék, meg kell erősíteni az európai értékeket – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy Brüsszel például a kötelező kvóta vagy a bevándorlás erősítésének kérdésében „versenyezteti” a tagállamokat. „Én azt vallom, hogy a téves úton való versenynél egy jól megfontolt és a helyes irányba megtett lépés többet ér. Magyarország megfontolt, bölcs és jó lépést tett az elmúlt 2,5-3 évben, és példát mutat Európa számos országának, Brüsszelnek meg különösen” – hangsúlyozta.

mb4a9332.jpgDr. Simicskó István fontosnak nevezte az ősök, a szülők tiszteletét, és a keresztényi értékek megtartását, mert ezek jelenthetik a fundamentumát az európai civilizációnak. Ugyanakkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban élhessenek. Ezért védik a katonák a déli határszakaszt, s ezért vesznek részt missziókban a világ számos országában.

Szólt arról is, hogy a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elkezdődött, s a következő években meghatározza a helyes irányokat. Ezek egyik célja az ország biztonságának szavatolása az új típusú kihívásokkal – mint a terrorizmussal és a migrációval – szemben. A miniszter szavai szerint ez egy történelmi időszakot eredményez a hadseregben: kicserélődnek a régi eszközök és új felszerelést kapnak a katonák, miközben nő az illetményük. Megérkeztek az AIRBUS A319-es szállító repülőgépek, és 100 új buszt is rendelt a honvédség, amelyek közül 40-et hamarosan át is adhatnak – fűzte hozzá.

mb4a9612.jpgAz MH KFOR Kontingens 18. váltása – összesen 353 fő – március 1-től szeptember 30-ig teljesít szolgálatot Koszovóban. A tatai rendezvényen – mások mellett – jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök.

Fotó: Dévényi Veronika



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó videó
Katonának lenni a legnemesebb feladat
Kapcsolódó galéria
Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán
Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 1 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 2 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 3 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 4
Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 5 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 6 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 7 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 8
Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 9 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 10 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 11 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 12
Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 13 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 14 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 15 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 16
Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 17 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 18 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 19 Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 20
Az MH KFOR Kontingens 18. váltásának kibocsátó ünnepsége Tatán / 21
Aktuális videók
2018. november 17. 11:46
Vezetési tanfolyam a vízen
2018. november 17. 07:17
Nyílt edzésen vettek részt a katonák
2018. november 16. 17:09
100 éves a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
2018. november 16. 15:41
Hadtörténeti 100 (1918 - 2018)
2018. november 16. 14:05
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat