honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Budapesten találkoztak a NATO kiképzési szakértői

Február 21-22-én Budapesten tartották az Észak-Atlanti Szövetség kiképzési és oktatási területein tevékenykedő szakembereinek részvételével a NATO Kiképzést Szinkronizáló Konferenciáját. Az évente megrendezett fórumon a tagországok képviselői a legújabb fejleményekről, eredményekről, valamint a kooperáció további lehetséges formáiról tárgyaltak.

Az idei konferencián is megbeszélések egész során cseréltek eszmét a szakemberek a szervezet, illetve az egyes nemzetek oktatási és képzési jellegzetességeiről, aspektusairól azzal az átfogó szándékkal, hogy a tagországok képviselői az együttműködés további formáit keressék.

A két plenáris ülés között tartott, különböző tematikájú egyeztetések szerda délelőtt kezdődtek, majd csütörtök délután értek véget, és 27 tagország részvételével, 18 partnerország delegáltjainak jelenlétében, 289 fővel zajlottak.

tot_3932.jpgA konferencia célja a szükséges informális kapcsolatok kiépítésével és elmélyítésével a nemzetek szakértői gárdái közötti párbeszéd és a még hatékonyabb kooperáció kiépítése volt, hogy minél eredményesebben és célirányosabban működhessenek együtt a tagországok a közös kiképzések és gyakorlatok során.

tot_4108.jpgAz eseményt a házigazda magyar részről Szabó István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettese nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: a geostratégiai és biztonsági környezetünk drasztikus változása megköveteli a megfelelő válaszreakciókat, így az Észak-Atlanti Szövetség a külföldre csoportosított műveletek helyett a kollektív védelmi műveletekre helyezte át a hangsúlyt, átformálva a kapcsolódó kiképzési és gyakorlati paradigmát is.

tot_4050.jpgHozzátette: „Magyarország szintúgy gyorsan reagált az említett folyamatokra a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program elindításával, mely magában foglalja a Magyar Honvédség kiképzési rendszerének felülvizsgálatát és újjáalakítását, szem előtt tartva természetesen a NATO kiképzéssel kapcsolatos útmutatását és irányelveit.”

A Zrínyi 2026 koncepcióba egyébként bővebb bepillantást is nyerhettek a résztvevők az első napon prezentált előadás során, melyet dr. Rózsa Tibor ezredes, a HM Fegyvernemi Képességfejlesztési Osztály osztályvezetője tartott.

A konferencia vezetője, egyben a NATO legmagasabb szintű képviselője Stefano Salamida vezérőrnagy (ITA AF), az ACT kiképzésért és képzésért felelős törzsfőnök helyettese (DCOS Joint Force Trainer) volt. Mellette a szakterület olyan prominens szakemberei is tiszteletüket tették a rendezvényen, mint Franz Xaver Pfrengle dandártábornok, a NATO Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnokságának kiképzési csoportfőnöke, illetve Athanasios Tsouganatos dandártábornok, a NATO Szövetséges Transzformációs Főparancsnok Parancsnokságának összhaderőnemi kiképzésért felelős törzsfőnökhelyettese.

Fotó: Tóth László



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői
Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 1 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 2 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 3 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 4
Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 5 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 6 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 7 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 8
Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 9 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 10 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 11 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 12
Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 13 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 14 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 17 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 18
Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 19 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 20 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 21 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 22
Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 23 Budapesten tanácskoztak a NATO kiképzési szakértői  / 24
Galériák
NATO-futás Budapesten - képgaléria
2018. szeptember 23. 17:12
Átadás-átvétel Koszovóban
2018. szeptember 23. 06:53
Attasélátogatás Szentendrén
2018. szeptember 23. 07:15
Szentesi katonák a G-átfutáson
2018. szeptember 22. 18:05
XXIV. Nemzeti Katonai Zarándoklat Máriaremetén
2018. szeptember 22. 16:38
Aktuális videók
2018. szeptember 23. 09:52
A honvéd középiskolásoknak tartott előadást az államfő
2018. szeptember 22. 08:02
Terroristák búvóhelyét számolták fel
2018. szeptember 21. 13:31
Brit erők Újdörögdön
2018. szeptember 20. 14:02
Az együttműködés a siker kulcsa
2018. szeptember 20. 08:01
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat