honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Az egyenruha számomra felelősség…
Hölgyek a seregben (6. rész)

Magyarországon évről évre egyre több hölgy vállal feladatot a Magyar Honvédségnél. Nőnapi portré-összeállításunkban olyan hölgyeket mutatunk be, akik a haza szolgálatára esküdtek fel.

g1.jpg„Azzal, hogy katona lettem, nagy a felelősségem, hogy példát mutassak a civil társadalomnak is” – mondta kérdésünkre Gál Diána honvéd altisztjelölt, akivel Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián beszélgettünk. Diána elárulta: a családjában korábban nem volt hivatásos katona, szülei ezért komolyan féltették a katonai pályától. „A családomnak eleinte nem tetszett a döntésem, egészen a bevonulás napjáig mondogatták, hogy jól gondoljam meg, mibe vágok bele. Az alapkiképzés után azonban megváltozott a véleményük, és ma már büszkék rá, hogy megtaláltam a számításom” – mesélte az altisztjelölt.

Az alapkiképzés nehézségeire ma már mosolyogva visszaemlékező Gál Diána azóta sem bánta meg döntését, hiszen - mint mondta - a kiképzőknek és a csapatszellemnek hála, egy összetartó, fizikailag és mentálisan is felkészült közösség tagja lehet. „Büszke vagyok rá, hogy egyenruhát viselhetek, ami azonban nagy felelősséggel jár. Aki ezt az érzést nem éli át, annak hiába magyarázom el, miért szeretek ide tartozni. A magam részéről elmondhatom, hogy más ember lettem, mióta a Magyar Honvédség tagja vagyok. Megtanultam, mit jelent a bajtársiasság, a felelősségvállalás, valamint úgy tekinthetek a jövőbe, hogy van egy biztos munkahelyem” – mondta Diána, aki szabadidejében is nagy gondot fordít arra, hogy továbbképezze magát. „A napirendünk elég szoros, hiszen fél 6-kor kelünk, majd a sorakozót, a testnevelést, a reggelit és a rajszemlét követően egészen 16 óráig foglalkozásokon ülünk. Most vegyivédelmi szakirányon tanulok, de a későbbiekben szeretnék olyan főiskolát elvégezni, amelyet elfogad a Magyar Honvédség, és van benne továbblépési lehetőség is. Ilyen a logisztika vagy az egészségügy, amelyre minden laktanyában szükség van”.

Diána végezetül elmondta: a későbbiekben szeretne Budapesten vagy Szentendrén szolgálni párjával együtt, akit szintén a Magyar Honvédségnek köszönhet.

Fotó: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy



Galériák
NATO-futás Budapesten - képgaléria
2018. szeptember 23. 17:12
Átadás-átvétel Koszovóban
2018. szeptember 23. 06:53
Attasélátogatás Szentendrén
2018. szeptember 23. 07:15
Szentesi katonák a G-átfutáson
2018. szeptember 22. 18:05
XXIV. Nemzeti Katonai Zarándoklat Máriaremetén
2018. szeptember 22. 16:38
Aktuális videók
2018. szeptember 23. 09:52
A honvéd középiskolásoknak tartott előadást az államfő
2018. szeptember 22. 08:02
Terroristák búvóhelyét számolták fel
2018. szeptember 21. 13:31
Brit erők Újdörögdön
2018. szeptember 20. 14:02
Az együttműködés a siker kulcsa
2018. szeptember 20. 08:01
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat