honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői

Hazatértek több ezer kilométeres útjukról az Ázsia Túra résztvevői. Március 11-én, vasárnap, a késő esti órákban érkeztek Magyarországra azok a vállalkozó kedvű terepjárósok, akik a zord orosz tél hóakadályait és viharait leküzdve tisztelegtek a második világháború idején a Don-kanyarban harcolt magyar katonák emléke előtt.

cikk_01.jpgAmint arról a honvedelem.hu beszámolt, február 24-én kilenc terepjáróból álló, huszonkét fős expedíció indult Oroszországba, egyebek közt a doni katasztrófa helyszínére. Indulásukkor az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál tartott útba indító ünnepségen dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztosa búcsúztatta a résztvevőket, átadva nekik a tárca koszorúját.

cikk_02.jpg

A terepjárós expedíció teljesítette a kéthetes küldetést, amelynek fő feladata az urivi áttörés során hősi halált halt katonák nyughelyének felkeresése volt. A mínusz 24 fokos hidegben, orkánerejű szélben elhelyezték a magukkal vitt koszorúkat, köztük a Honvédelmi Minisztérium koszorúját.

A küldetés részleteiről rövidesen riportot olvashatnak és videót is láthatnak honlapunkon.

cikk_03.jpg

Fotó: a túra résztvevői



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó videó
Hazaért az Ázsia Túra
Kapcsolódó galéria
Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői
Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 01.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 02.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 03.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 04.jpg
Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 05.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 06.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 07.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 08.jpg
Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 09.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 10.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 11.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 12.jpg
Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 13.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 14.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 15.jpg Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 16.jpg
Teljesítették küldetésüket az Ázsia Túra résztvevői / 17.jpg
Kapcsolódó hír
Expedíció az orosz télbeExpedíció az orosz télbe
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat