honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
AH-64 Apache gyártóüzem nyílt Indiában

Megnyílt az indiai Tata cég Haidarábádban létesített, az amerikai Boeing céggel közösen létrehozott Tata Boeing Aerospace Limited (TBAL) üzeme: itt fogják majd gyártani a Boeing AH-64 harci helikopterek sárkányszerkezeteit.

apache1.jpgA Saint Louis-i gyár az összes Apache-altípus összeszerelő üzeme, az indiai partner pedig az egyetlen külföldi beszállító, aki részt vesz a harci helikopterek előállításában. Az indiai üzemben az összes, hazai és külföldi megrendelők részére leszállítandó AH-64-eshez készít sárkányszerkezeteket.

A két cég még 2015-ben döntött az együttműködésről, Haidarábádban 2016-ban kezdtek neki az üzem megépítésének. Az üzem 14 ezer m2 alapterületű és 350 magasan képzett szakembernek ad munkát. Az első sárkányok 2018-ban fognak elkészülni, ám ezek mellett több más szerkezeti egységet is itt állítanak elő – például az Apache-ok szárnyelemeit. A tervek között szerepel a Boeing CH-47F Chinook és a Boeing P-8 Poseidon egyes fődarabjainak az itteni előállítása is.

apache2.jpgAz indiai légierő az amerikai cégtől egyébként 3 milliárd dollár értékben rendelt 22 darab AH-64E Apache Guardian harci helikoptert és 15 darab CH-47F Chinook szállítóhelikoptert is. Az első harci eszközöket 2019-ben kell leszállítania a gyártónak. Előrendelést is leadtak az indiaiak további 11 darab АН-64Е és hét darab CH-47F helikopterre, illetve az indiai szárazföldi erők részére is tervezik Apache-ok beszerzését.

Az ellentételezés (off-set) mértéke 30%, azaz a megrendelések ellenértékének 30 százalékát Indiában kell befektetnie a Boeing-nek – ennek egy része már meg is történt a TBAL felépítésével.

 



Forrás: AH-64 Apache gyártóüzem nyílt Indiában (www.jetfly.hu)
Galériák
NATO-futás Budapesten - képgaléria
2018. szeptember 23. 17:12
Átadás-átvétel Koszovóban
2018. szeptember 23. 06:53
Attasélátogatás Szentendrén
2018. szeptember 23. 07:15
Szentesi katonák a G-átfutáson
2018. szeptember 22. 18:05
XXIV. Nemzeti Katonai Zarándoklat Máriaremetén
2018. szeptember 22. 16:38
Aktuális videók
2018. szeptember 23. 09:52
A honvéd középiskolásoknak tartott előadást az államfő
2018. szeptember 22. 08:02
Terroristák búvóhelyét számolták fel
2018. szeptember 21. 13:31
Brit erők Újdörögdön
2018. szeptember 20. 14:02
Az együttműködés a siker kulcsa
2018. szeptember 20. 08:01
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat