honvedelem.hu
Felkészítés robbantási foglalkozásvezetők részére

Robbantási foglalkozásvezetők részére tartottak felkészítést a napokban, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

01.jpgA Magyar Honvédség egyik alaprendeltetéséből adódó feladata a robbantás. Más feladathoz hasonlóan, a robbantásnál is szükség van szakemberekre, akik képesek a feladatok szakszerű irányítására. A foglalkozásvezetők kiképzését békeidőben évente 3-4 alkalommal tartják a hódmezővásárhelyi laktanyában. A mostani „kiképzők kiképzését” Tövis Viktor főhadnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóaljának megbízott századparancsnoka irányította.

02.jpg

A napokban lezárult kiképzésen több mint hatvanan vettek részt, a Magyar Honvédség számos alakulatától érkeztek tisztek és altisztek, akiknek a robbantási foglalkozások tervezése, szervezése, levezetése lesz a feladatuk a saját beosztottjaik részére. A tanfolyamon részt vevők megismerkedtek a katonai robbantástechnika elméleti és gyakorlati kérdéseivel, a különféle robbanóanyagok tulajdonságaival, a szerelt gyutacs és töltet elkészítésével, a robbantóhálózatok kiépítésével, a különböző földrobbantó töltetek tulajdonságaival. Az elméleti képzést követően terepen alkalmazhatták a már megszerzett tudásukat.

04.jpg

A tanfolyam végén a gyakorlati foglalkozást egy összetett földrobbantási feladat megtervezése és maga a robbantás zárta, ahol egy óvóhely alapgödrét kellett kirobbantaniuk. A feladathoz természetesen ki kellett számolni a szükséges töltetmennyiséget és a töltetek egymás közti távolságát is.

A kéthetes kiképzés írásbeli vizsgával zárult, amelyben a résztvevők számot adhattak a tanfolyam ideje alatt megszerzett tudásukról.

03.jpg

Fotó: a szerző felvételei



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat