honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
„Színes ceruzák varázsa – nemzetünk hadtörténelme gyermekkezekkel”

„A Honvédelmi Minisztériummal kapcsolatban álló, illetve együttműködő társadalmi szervezetek elsődleges céljaik között határozzák meg a felnövekvő nemzedék, vagyis a fiatalság hazafias, honvédelmi nevelésének elősegítését és támogatását. Ezt a célt valamennyi szervezet a saját maga által elképzelt módszerekkel kívánja elérni” - mondta dr. Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló főosztály vezetője a „Színes ceruzák varázsa – nemzetünk hadtörténelme gyermekkezekkel” című kiállítás megnyitóján, a minisztérium Balaton utcai objektumában, április 18-án, szerdán.

mb4a2805.jpgA Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, a nagyváradi Tanoda Egyesülettel együtt 2013 óta minden évben meghirdeti gyermekrajzpályázatát, amellyel nemzetünk hadtörténelméhez, valamint a határon túli kapcsolatok és magyarságtudat erősítéséhez kívánnak hozzájárulni.

mb4a2794.jpg„A tapasztalat bebizonyította, hogy a kezdeményezés működik, ugyanis az mára a Kárpát-medence elismert rajzpályázatává erősödött. Az elmúlt öt évben több mint négyezer gyermek foglalkozott hadtörténelmünk képi megjelenítésével. Ehhez persze kellett a pályázat kiíróitól a jó ötlet, a jó témaválasztás. A vár, a zászló, a Szent Korona, vagy Szent László királyunk, de akár az ólomkatona is mind-mind olyan téma, amely elindítja a gyermekek fantáziáját, és alkotókedvét” - mondta a megnyitón dr. Papp Ferenc ezredes. A HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály vezetője hozzátette: a minisztériumban bemutatott tárlat az elmúlt öt év rajzaiból készített válogatás, amely kiegészült az idei, huszárokról készített alkotásokkal is.

mb4a2837.jpgAz ezredes hangsúlyozta: a tárlat már túl van az első és második bemutatkozásán, ugyanis március 10-én Pákozdon, április 3-án pedig Székesfehérváron is bemutatták a nagyközönségnek. A Honvédelmi Minisztériumból a hónap végén Nagyváradra szállítják, ahol az ottani kulturális fesztivál keretében kiállítják, és egyben kihirdetik a 2018. évi rajzpályázatok eredményeit is.

mb4a2806.jpg„A rajzpályázati együttműködés mára már túlmutat az eredeti jelentőségén, ugyanis az évek folyamán a határokon átívelő összefogásnak is fontos erősítő elemévé vált. Mint a kezdeményezés központjai, a két egykori királyi város, Székesfehérvár és Nagyvárad ismét egymásra talált. Ezt a pozitív folyamatot erősíti a 2018-ban meghirdetett hatodik rajzpályázat is, amely a 170 éves honvédségi évforduló népszerűsítéséhez is hozzájárult. Hatalmas érdeklődés mellett zajlott, hiszen 2236 értékelhető pályázati anyag futott be 105 településről, hazánk 17 megyéjéből. Ennek csaknem a fele, közel ezer alkotás Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről, Kárpátaljáról érkezett”  - mondta dr. Papp Ferenc ezredes.

A kiállítás - amelynek megnyitóján mások mellett részt vett Simon Attila dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke is - április 26-áig tekinthető meg a Balaton utcai objektum aulájában.

mb4a2800.jpgFotó: Dévényi Veronika

 



Aktuális videók
2018. május 20. 06:18
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat