honvedelem.hu
A Magyar Honvédség állományának mintegy 20 százaléka nő

Nem szabad különbséget tenni nemek alapján az egyes katonák között - hangsúlyozta Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka a női altisztekkel foglalkozó konferencián Szentendrén, április 26-án.

mb4a5778.jpgErre vannak kiváló külföldi példák is, az Egyesült Államok hadseregében ez már régóta jól működik - mondta beszédében a dandártábornok. Elmondta azt is: ebben témában még nem rendeztek konferenciát, így a mostani fórum történelmi lehetőséget jelent a különböző vélemények ütköztetésére, illetve a tények megismerésére.

mb4a5785.jpgKriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa előadásában elmondta: nem szerencsés a katonát nőként vagy férfiként meghatározni, hiszen a hadseregben sem pozitív, sem negatív diszkrimináció nem éri a különböző nemeket; a katonákat elsősorban kötelességeik, feladataik és felkészültségük alapján különböztetik meg. Általános elvárás az altisztek felé, hogy valódi szakemberként végezzék a rájuk bízott feladatot, s rendelkezzenek azokkal az ismeretekkel, amelyek szükségesek a parancsok végrehajtásához. Úgy látta, a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program sikerének a záloga a felkészült és jól kiképzett altiszti állomány.

mb4a5864.jpgLapunk kérdésére a főtörzszászlós elmondta azt is: folyamatosan emelkedik a nők aránya a honvédségben, aminek hátterében a kiszámítható életpálya állhat, ez teszi vonzóvá a katonanők és férfiak számára a szolgálatot. „A Magyar Honvédségben – én azt látom – nagyon sok vezető beosztásban lévő katonanő van, s most nő fel az az altiszti generáció, amely nem kér különbségtételt, igenis szilárdan ragaszkodnak a szolgálathoz, s az egységes elvárások támasztásához” – fűzte hozzá.

Fotó: Dévényi Veronika



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó videó
Minden ötödik katona nő
Kapcsolódó galéria
Konferencia a női altisztekről
Konferencia a női altisztekről / 1 Konferencia a női altisztekről / 2 Konferencia a női altisztekről / 3 Konferencia a női altisztekről / 4
Konferencia a női altisztekről / 5 Konferencia a női altisztekről / 6 Konferencia a női altisztekről / 7 Konferencia a női altisztekről / 8
Aktuális videók
2019. június 18. 20:53
Tobruq Legacy 2019
2019. június 18. 15:56
Borsody árvái
2019. június 18. 11:44
Mintegy 700 külföldi és magyar katona bizonyított a Black Swan gyakorlaton
2019. június 15. 13:30
Tanévzáró a Kratochvilban
2019. június 14. 21:44
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat