honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Állami karrierexpó a Magyar Honvédség részvételével

Először rendezik meg az „Állami karrierexpót” május 16-án, amelyre a Magyar Honvédség is meghívást kapott.

Első alkalommal rendezi meg a Stratégiai és Közszolgálati Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ) az állami vállalatok állásbörzéjét, Budapest Főváros Kormányhivatala és a MÁV Zrt. közreműködésével május 16-án 11 és 18 óra között.

Az 1994-ben alapított STRATOSZ fő küldetése, hogy a szövetségbe tömörült közszolgáltató vállalatok és intézmények szervezett együttműködéssel olyan erőt képviseljen, mely országos szintű döntések esetén megkerülhetetlen tényezője a magyar gazdaságnak.

A Magyar Vasúttörténeti Parkban (Budapest, Tatai u. 95.) tartandó eseményre - amelyen 26 szervezet vesz részt mint kiállító - a Magyar Honvédség is meghívást kapott. A tartalmas családi kikapcsolódást ígérő programon az érdeklődők megismerkedhetnek a katonai életpályamodell kiszámítható, stabil működésével, valamint bepillantást nyerhetnek a Magyar Honvédség mindennapjainak tevékenységébe is.

A rendezvény ingyenes!

További információ itt található.



Kapcsolódó tartalom
Aktuális videók
2018. augusztus 18. 15:50
A széllel harcoltak - videó
2018. augusztus 18. 11:47
Magyarországot minden körülmények között meg kell védeni
2018. augusztus 17. 17:49
Katonák és művészek
2018. augusztus 17. 07:15
Virrasztás és ima a Szent Korona előtt
2018. augusztus 16. 10:43
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat