honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Iron Cat: idén a Duna magyarországi szakaszán gyakorolnak

Megállapodtak az idei Iron Cat elnevezésű magyar-szerb közös flottillakiképzés főbb mozzanatairól. Az Alen Dabetic alezredes vezette szerb delegációt Szilágyi Zsolt alezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred (MH 1. HTHE) parancsnoka fogadta.

ic1.jpgA Szerb Folyami Flottilla és az MH 1. HTHE szakemberei márciusban találkoztak először, akkor még javaslatokat, a mostani végső konferencián már megállapodást tettek le az asztalra.

„Ennek értelmében a Duna Mohács és Budapest közötti szakaszán július közepén tartjuk a kiképzést, amelyen a nemzetek részéről két-két aknamentesítő hajó vesz részt. Az idei – nyolcadik – rendezvény különlegessége, hogy a magyar és szerb tűzszerészbúvároknak is lehetőséget ad a közös gyakorlásra, amely során robbanószerkezetet kell kiemelniük a vízből” – mondta el Bagi Szilárd őrnagy, az MH 1. HTHE parancsnokhelyettese.
ic2.jpgAz egyhetes közös kiképzésen az eddigi évek tapasztalatait felhasználva gyakorolják a folyamrendészeti, határőrizeti és határ-ellenőrzési feladatokat, a járőrtevékenységet, az ellenséges szándékú úszóegységek feltartóztatását, elfoglalását, a kiemelt személyek és szállítmányok kisérését, biztosítását, a folyamzárást, illetve a robbanótestek vízből történő kiemelését.
ic3.jpgA rendezvényen a szerb és a magyar katonák a fentieken túl gyakorolják többek között a légi és vízi célok leküzdését hajófedélzeti gépágyúval, valamint az ezekkel kapcsolatos manővereket is, a megszerzett tudásról pedig a gyakorlat zárónapján elöljáróik és a média nyilvánossága előtt tesznek tanúbizonyságot.
ic4.jpgFotó: Belecz Péter hadnagy és a szerző felvételei



Aktuális videók
2018. augusztus 18. 15:50
A széllel harcoltak - videó
2018. augusztus 18. 11:47
Magyarországot minden körülmények között meg kell védeni
2018. augusztus 17. 17:49
Katonák és művészek
2018. augusztus 17. 07:15
Virrasztás és ima a Szent Korona előtt
2018. augusztus 16. 10:43
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat