honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Közelebb…

Bár az útvonaltervező programok változatlan értéket adnak meg Székesfehérvár és Nagyvárad távolságaként, de mi tudjuk, hogy május első napjaiban sokkal közelebb került egymáshoz ez a két, nagy történelmi múlttal rendelkező város.

20180504_120626.jpgA Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete – a Katonai Emlékparkkal és a nagyváradi Tanoda Egyesülettel együttműködve – immár hatodik alkalommal rendezte meg a hadtörténelmi témájú gyermekrajzpályázatát, melyekhez rendszerint az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) is csatlakozott. A kezdeményezés ebben az évben is Kárpát-medencei szintűvé nőtt, hiszen hazánk 17 megyéjéből, valamint a Partiumból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről is érkeztek gyermekrajzok, s ebben az évben is méltán nevezhető sikeresnek, melyet a 2 236 pályamunka igazol. A kezdeményezés – a szervezés és a kísérő rendezvények tekintetében is – kétpólusúvá vált, melyben a két nagyváros szerepe kiemelkedő.
img_8853cikk_1.jpgMájus 4-én, Nagyváradon, a Váradi Vár egyik patinás épületében tartották meg az ez alkalommal „Huszárgyerek, huszárgyerek…” címmel elindított gyermekrajzpályázat eredményhirdetését, melyen a pályázat fővédnökei, védnökei, illetve képviselőik mellett dr. Murinkó Attila ezredes, MH ÖHP parancsnoki irodavezetője, és Benda László ezredes, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka is részt vett.

Az ünnepélyes eredményhirdetés és kiállításmegnyitás a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar térzenéjével vette kezdetét, melyet nagy érdeklődéssel figyelt a mintegy kétszáz résztvevő gyermek, valamint szüleik és tanáraik.
terzene.jpgAz elsősorban határon túli pályázók részére rendezett eseményen, a szervezők aranyceruza, illetve ezüst- és bronzceruza díjakat, valamint különdíjakat adtak át, összesen 126-ot. A hazai és felvidéki alkotók díjainak átadását június 8-án – kapcsolódva a Nemzeti Összetartozás Napjához is – tartják Székesfehérváron, a Szent István Művelődési Házban. Mindkét helyszínen nagyszabású kiállításokon tekinthetőek meg az alkotások. A nagyváradi helyszínen 854 alkotást állítottak ki.
boltives_latkep.jpgA május 4-i rendezvény egy újabb elemmel egészült ki, hiszen a Nagyváradi Filharmónia gyönyörű épületében bemutatták a 2013. évi kezdés óta immár hatodik alkalommal megrendezett gyermekrajzpályázatot összefoglaló kiállítást is. A kezdeményezés fejlődését jól érzékeltető kiállítást Deák Lajosné képviselő, és Bíró Rozália, az RMDSZ parlamenti képviselője, a rajzpályázatok állandó fővédnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Ez a kiállítás hat napig volt látható, s ez idő alatt több mint ezren tekintették meg, míg a Váradi Várban látható kiállítás még május végéig megtekinthető lesz.
img_8929cikk_1.jpgA május 4-i nap még két további eseménnyel járult hozzá a két város lakosai kapcsolata erősítéséhez. A nagyváradi látogatás során két ízben lépett fel a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar, elsősorban Fricsay Richárd emlékét ápolva, aki mind két városban teljesített szolgálatot karmesterként a XX. század hajnalán.
img_0735cikk_1.jpgAz első fellépésnek a város sétálóutcája adta a helyszínt, ahol is a helyiek a Ruff Tamás őrnagy vezette katonazenészek bemutatták a sokak által ismert térzenei repertoárukat. Az este folyamán következett a második és egyben utolsó, melynek a nagyváradi Filharmónia épülete adott otthont, ahol Fehér Adrienn eMeRTon–díjas színművész, énekes csatlakozva a zenekarhoz, színesítette az estét.
img_0718cikk_1.jpgFotó: KEMPP, Révész Béla



Aktuális videók
2018. augusztus 18. 15:50
A széllel harcoltak - videó
2018. augusztus 18. 11:47
Magyarországot minden körülmények között meg kell védeni
2018. augusztus 17. 17:49
Katonák és művészek
2018. augusztus 17. 07:15
Virrasztás és ima a Szent Korona előtt
2018. augusztus 16. 10:43
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat