honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Honvédelem napja Koszovóban

A Magyar Honvédség 170 éves születésnapjának szellemében ünnepelték meg a Novo Seló-i táborban a honvédelem napját május 21-én.

5.jpgA nap első felében a teljes magyar kontingens – mind a KTRBN (KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj), mind pedig az egyéni beosztású katonák – ünnepi állománygyűlésen vett részt. Csombók János dandártábornok, a KFOR parancsnokhelyettese beszédében méltatta az ünnep fontosságát, és egyben hangsúlyozta: a magyar katona a világ egyik legjobb katonája. Ez nem kis részben köszönhető hosszú évszázadokra, évezredre visszanyúló történelmünknek. Ezt követte Kiss Balázs főhadnagy beszéde az ünnepnap történelmi jelentőségéről, majd Markovics Milán Mór százados, a kontingens tábori lelkésze áldással zárta az ünnepség ezen részét. Ezt követően elismerések átadása következett Csombók dandártábornok, valamint Horváth Sándor alezredes, a KTRBN parancsnoka részéről. A reggeli eseményt díszmenettel zárták a KTRBN katonái, de a honvédelem napja ezzel korántsem ért véget.

15.jpgA nap további részében a katonák különböző versenyeken, programokon vehettek részt. A Novo Selo táborban magyar futballbajnokságot rendeztek, illetve tartottak egy játékos csapatversenyt is, amelyen különböző színű és elnevezésű csapatok mérhették össze tudásukat, leleményességüket és erejüket. Az esti órákban a kontingens állománya közös grillezésen vett részt.

A KFOR vezetői prezentáció keretében ismertették a magyar hadtörténelem fontosabb eseményeit, jeles személyeit a KSF (Koszovói Biztonsági Erők) magas rangú képviselőivel, és természetesen igazi „hazai” ízekkel kedveskedtek a meghívottaknak. Salvatore Cuoci vezérőrnagy, a KFOR parancsnoka átadta elismerő oklevelét Szép Károly alezredesnek, leköszönő táborparancsnoknak az elmúlt fél évben tett kiemelkedő teljesítményéért; ezt követően pedig Randy Powell dandártábornok, a KFOR törzsfőnöke adta át Csombók János dandártábornoknak a Noble Patron Of Armor („A páncélosok nemes pártolója”) kitüntetést.

21.jpgFotó: MH KFOR Kontingens



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Honvédelem napja Koszovóban
Honvédelem napja Koszovóban / 1 Honvédelem napja Koszovóban / 2 Honvédelem napja Koszovóban / 3 Honvédelem napja Koszovóban / 4
Honvédelem napja Koszovóban / 5 Honvédelem napja Koszovóban / 6 Honvédelem napja Koszovóban / 7 Honvédelem napja Koszovóban / 8
Honvédelem napja Koszovóban / 9 Honvédelem napja Koszovóban / 10 Honvédelem napja Koszovóban / 11 Honvédelem napja Koszovóban / 12
Honvédelem napja Koszovóban / 13 Honvédelem napja Koszovóban / 14 Honvédelem napja Koszovóban / 15 Honvédelem napja Koszovóban / 16
Honvédelem napja Koszovóban / 17 Honvédelem napja Koszovóban / 18 Honvédelem napja Koszovóban / 19 Honvédelem napja Koszovóban / 20
Honvédelem napja Koszovóban / 21 Honvédelem napja Koszovóban / 22 Honvédelem napja Koszovóban / 23
Aktuális videók
2018. június 21. 10:34
Emelt fővel járhatnak az altisztek
2018. június 20. 21:25
A kompok már a verseny helyszínén vannak
2018. június 20. 13:42
ETAP-T 18 gyakorlat Szolnok felett
2018. június 20. 11:35
 ETAP-T 18: karmesterek a toronyban
2018. június 19. 18:41
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat