honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Irakban is megünnepelték a honvédelem napját

A Magyar Honvédség Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens 6. váltása ünnepélyes keretek között ünnepelte meg a honvédelem napját május 21-én.

i2.jpgA kontingens az ünnepi állománygyűlésen vendégül látta Magyarország főkonzulját, dr. Vezekényi Csabát, a Katonai Összekötő Hivatal képviselőjét, a Kurdisztáni Kiképzés-koordináló Központ (KTCC-Kurdistan Training Coordination Center) koalíciós partnernemzetek rangidős képviselőit, valamint a Base Operation Support parancsnokát és vezénylőzászlósát.

Az ünnepség kezdetén a katonák közösen elénekelték a Himnuszt, amelyet a kontingensparancsnok beszéde követett. Ebben méltatta a magyar szabadságharc és forradalom katonáinak hősies tevékenységét, valamint kiemelte a honvédség jelenlegi szerepét, és megemlékezett a haderő fennállásának 170. évfordulójáról. Dr. Vezekényi Csaba főkonzul kiemelte a Magyar Honvédség hazai tevékenységét, valamint nemzetközi szerepvállalását, elismerve a magyar katonák eddigi lelkiismeretes hozzáállását a kiképzés és felkészítés területén, a további eredményes szolgálat-ellátáshoz pedig sok sikert kívánt.

Az ünnepség zárásaként a Szózat dallamai hangzottak el.
i1.jpg

 



Aktuális videók
2018. augusztus 21. 16:09
A földön, a vízen és a levegőben
2018. augusztus 21. 14:41
A békét és a biztonságot szolgálják
2018. augusztus 20. 16:24
Oklevélátadó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
2018. augusztus 18. 15:50
A széllel harcoltak
2018. augusztus 18. 11:47
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat