honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Dr. Benkő Tibor: Magyarország biztonsága az első

A kormánynak Magyarország és a magyar nép biztonsága az első, ezért kezdte el a honvédség teljes átalakítását és fejlesztését - jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO brüsszeli székházában június 8-án, pénteken.

Dr. Benkő Tibor a NATO-tagországok védelmi minisztereinek találkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a világban végbemenő változások jelentős veszélyeket hordoznak Európa, azon belül Magyarország számára is. Ezért minden NATO-tagországnak közös feladata, hogy sokkal intenzívebben foglalkozzon a biztonság megőrzésének kérdéseivel.

01.jpg

Arra emlékeztetett, hogy a washingtoni szerződés kimondja: minden nemzetnek önállóan kell tennie azért, hogy erős védelmi képességet tudjon építeni és fenntartani. A katonai szövetség akkor lesz erős, ha a partnerországok erős védelmi képességgel rendelkeznek.

Kijelentette, a migráció a következő évek legnagyobb kihívásai közé fog tartozni, amellyel a katonai szervezetnek is szembe kell néznie és közösen kell tennie ellene. Hangsúlyozta, a terrorfenyegetettség megnövekedése miatt megengedhetetlen, hogy bárki igazolatlanul lépjen be Európába és Magyarországra.

02.jpg

Mint mondta, több kihívás több katonai jelenlétet jelent, amely a reagálás gyorsaságának és a készenlét állapotának fokozását jelenti. Ennek elérése érdekében Magyarország olyan vezetési elemekben gondolkodik, amely segíti a közép-európai biztonság megteremtését és fenntartását. Ezek szárazföldi és különleges műveleti képességet, valamint a visegrádi országokkal kötött együttműködést jelent egy közös logisztikai központ parancsnokságának magyarországi létrehozása által 2020-ig. A parancsnokság feladta a részvevő országok közös műveleteinek összehangolását végzi majd. A gyorsabb és hatékonyabb alkalmazás érdekében hadműveleti kötelékekről lehet szó szárazföldi erők formájában - tette hozzá.

Mint elmondta, az ukrán védelmi miniszterrel folytatott kétoldalú megbeszélésén elsősorban katonai, védelmi kérdésekről egyeztetett, ugyanis Magyarország számára fontos a szomszédos ország békéje, biztonsága és stabilitása. A találkozón kiemelte: Magyarország számára rendkívül fontos a Kárpátalján élő magyarság jövőjének kérdése, akiknek szerzett jogait nem lehet csorbítani. A miniszter reményét fejezte ki, hogy az érintettek meg fogják találni a megoldáshoz vezető utat, amelyhez Magyarország minden segítséget megad.

03.jpg

Fotó: nato.int



Kapcsolódó tartalom
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat