honvedelem.hu
Esőben, sárban masírozik a baka

Az igencsak kedvezőtlen időjárás ellenére is szép számmal érkeztek az érdeklődők az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál első napjára. Közismertebb nevén a HMFEST legfőbb célja, hogy a fiatalok számára bemutassa, a felnőttek részére pedig felidézze azt a csibészes katonaromantikát, amit a katonai szolgálat élményei nyújthatnak. A rendezvényt június 9-én, szombat délelőtt Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is megtekintette.

cikk_01.jpgVigasztalhatatlannak tűnő időjárás mellett vette kezdetét az ötödik HMFEST szombaton, Kunszálláson. A rendezvény alapötlete 2009-ben született meg, ám a gondolat 2014-re forrta ki magát olyannyira, hogy látogatók számára is élményteli programcsomagot állíthassanak össze. Már a kezdetektől fogva az a cél lebegett a szervezők szeme előtt, hogy egy, a méltán híres angliai War&Peace Show-hoz hasonló rendezvénnyel büszkélkedhessenek a téma kedvelői előtt. Idén immár az ötödik alkalommal várnak minden, a katonaság és a hadikultúra iránt érdeklődőt az egész hétvégén a Somogyi Lovas Szabadidőközpontban.

A rendezvény megnyitóján - amelyen részt vett Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka is, valamint dr. Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló főosztály vezetője - dicséretes helytállásról tettek tanúbizonyságot a jelen lévő hagyományőrző csoportok, amelyek tagjai a szakadó eső ellenére is felsorakoztak. Kovács Imre, Kunszállás polgármestere és a HMFEST főszervezője örömének adott hangot, amikor elmondta: a viszontagságok ellenére idén is számos újdonsággal készültek az érdeklődők számára, több olyan egyesület is érkezett, amelyek kiállításait első ízben ismerhetik meg a HMFEST látogatói. Az újító szándékot folytatni fogják az elkövetkezendőkben is, hiszen a rendezvényt szervező egyesület tagjai nem kisebb tervet eszeltek ki a 2019-es, hatodik fesztiválra, mint hogy az angliai Bovintgonból elhoznak és egyedülálló módon itthon is bemutatnak egy eredeti, német Tigris harckocsit.

cikk_02.jpg

A megnyitót követően a különböző hagyományőrző csoportok és katonai járműgyűjtők - felölelve ezer év hadtörténelmét - különböző statikus és dinamikus bemutatókkal hívták és hívják történelemidéző körútra a látogatókat. Mindemellett a Magyar Honvédség is képviselteti magát a rendezvényen; már a megnyitón is közreműködtek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonazenészei, a hétvége során pedig bemutatkozik az érdeklődőknek az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, illetve minden, a katonai szolgálattal kapcsolatban felmerülő kérdésre választ adnak az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság szakemberei.

A megnyitót követően, a toborzósátor előterében Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság vezetője nevében Imre István ezredes, az alakulat törzsfőnöke elismerést adott át Kunszállás önkormányzatának, valamint Babinecz István hagyományőrzőnek a társadalom és a Magyar Honvédség kapcsolatának erősítéséért.

cikk_03.jpg

A HMFEST legizgalmasabb programpontja, mint minden évben, idén is a számtalan csatabemutató. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hagyományőrzői kezdik a hadijátékok sorát, akiket egy a második világháborús magyar, német és szovjet csapatok tűzharcát imitáló bemutató követ. Idén újdonság, hogy első alkalommal a második világháborús amerikai és német erők is felidézik, milyenek is lehettek a harcok 1944-ben, Normandiában.

A rendezvényt szombat délelőtt Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is megtekintette.

cikk_04.jpg

Fotó: a szerző felvételei



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó videó
Esőben, sárban masírozik a baka
Kapcsolódó galéria
Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál
Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 01.jpg Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 02.jpg Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 03.jpg Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 04.jpg
Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 05.jpg Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 06.jpg Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 07.jpg Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 08.jpg
Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 09.jpg Megnyílt az ötödik Nemzetközi Hadikultúra és Military Fesztivál  / 10.jpg
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat