honvedelem.hu
Katona-egészségügyi kongresszus
Huszonegy ország - Lichfieldben

Több mint száz egészségügyi szakember volt jelen a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) által immár ötödik alkalommal megrendezett Haderő Egészségvédelmi Kongresszuson.

eu1.jpgA háromnapos Force Health Protection Congress helyszíne ezúttal Nagy-Britanniában, a Lichfield melletti (Whittington) Katona-egészségügyi Kiképző Központ volt. A közel tíz éve Budapesten működő NATO KEKK kétévente rendezi meg a konferenciát, amely lehetőséget biztosít a nemzetközi előadóknak, hogy beszámoljanak hazájuk, szervezetük legújabb eredményeiről, tapasztalatairól. A kongresszuson - amelyre huszonegy NATO- és NATO-partnerország küldött résztvevőt az Egyesült Államoktól Ausztráliáig - a Magyar Honvédség egészségügyi szolgálatának számos szakembere vett részt, közülük többen előadást is tartottak.

eu2.jpgA konferencia megnyitójában dr. Fazekas László orvos ezredes, a NATO KEKK igazgatója annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy a kiválósági központ immár rendszeresen e rendezvény keretében ad számot a NATO-tagállamok katona-egészségügyi szakterületének legfontosabb eredményeiről, a szakemberek előtt álló kihívásokról. Mint beszédében kiemelte, az elmúlt bő egy évtizedben a NATO egyik legkiemeltebb feladatává vált a katona-egészségügyi szakterület fejlesztése, a katonák műveleti területen történő egészségügyi ellátásának magas szintű biztosítása. E feladatok sikeres végrehajtásában a közel egy évtizede tizenegy NATO-nemzet hozzájárulása alapján Budapesten működő Katona-egészségügyi Kiválósági Központ élen jár, szakemberei elfogadottak lettek és fontos szerepet játszanak a szövetség tagállamainak, valamint a különböző missziók tapasztalatainak feldolgozásában, értékelésében. A NATO KEKK az elemzések és értékelések mellett a képzés, felkészítés terén, illetve a katona egészségügyi koncepciók fejlesztésével és kísérletezésével kapcsolatban is sokat tett és tesz, és a szövetség számára a szükséges irányok meghatározásában is fontos segítséget nyújt. Beszédében a NATO KEKK igazgatója köszönetet mondott a konferencia szervezésében részt vevő kollégáknak, külön kiemelve a brit munkatársakat, akik házigazdaként vállalták fel ennek a NATO számára rendkívül fontos szakmai rendezvénynek a megrendezését.

eu3.jpg„Az első konferencia megszervezésének egyik fontos célkitűzése éppen az volt, hogy a tagállamok számára legyen egy szakmai fórum, ahol összegezni tudják a hadseregeik egészségügyi területén felhalmozódott tapasztalatokat” – hangsúlyozta Fazekas László ezredes. Hozzátette: rendkívül sokrétű és széles témaválaszték jelent meg az immár ötödik alkalommal megrendezett konferencia három napján. A Magyar Honvédség részéről két előadás is elhangzott: dr. Győrffi Ágnes őrnagy a traumakezelésről, tágabb értelemben a pszichológiai perspektívák haderőben történő alkalmazásáról adott tájékoztatást, dr. Balázs-Nagy Ágnes őrnagy pedig a Magyar Mobil Biológiai Laboratórium elmúlt tizenöt éves fejlesztési eredményeit foglalta össze a résztvevőknek.

eu4.jpg„A konferencia kiváló lehetőséget nyújtott arra is, hogy a huszonegy ország szakemberei erősítsék a már meglévő kapcsolataikat, illetve hogy tovább szélesítsék a NATO tagországok katona-egészségügyi szolgálatai közötti együttműködést – jelentette ki Fazekas ezredes. Hozzátette: az előadások érintették az egészségmegőrzést, a közegészségügyi felkészültséget és az egészségügyi kockázatértékelésben szerzett polgári és katonai tapasztalatokat. Egyebek mellett szó volt a trópusi és fertőző betegségek kockázatairól, kezeléseinek tapasztalatairól, a preventív medicináról, a védőoltásokról, a kártevők elleni védelemről, valamint a fertőtlenítésről, élelmiszer- és vízhigiéniáról is. A jelenlévők ugyancsak hallhattak a járványkezeléssel, illetve az egészségügyi kiürítéssel, a poszttraumás stressz-szindrómával kapcsolatos legújabb eljárásokról, esettanulmányokról, de előadás hangzott el az Egyesült Királyság Népegészségügyi Gyorsreagálású Támogató Csoportjának tevékenységéről is. A konferencia előterében számos kiállítást is megjelentettek a szervezők, amelyekből - többek között – megtudhatták a konferencia résztvevői, hogy a világon elsőként 130 évvel ezelőtt éppen hazánkban alapították meg az első hivatalos orvosi újságot, a Honvédorvost.

eu5.jpgFotó: Freddie Brown és a szerző felvételei



Aktuális videók
2019. augusztus 16. 20:11
A légierő felkészült a budapesti bemutatóra
2019. augusztus 16. 18:20
Ünnepi állománygyűlés augusztus 20. alkalmából
2019. augusztus 15. 15:24
Fél nap alatt két éles riasztás
2019. augusztus 14. 17:28
Két fős csapat
2019. augusztus 06. 17:45
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat