honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Együtt erősebbek vagyunk - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Hazánkat az MH 86. Szolnok Helikopterbázis harminc katonája és két Mi–17-es helikoptere képviselte az Európai Védelmi Ügynökség által rendezett Hot Blade 2018 hadgyakorlaton, amelynek ezúttal Portugália adott otthont. Az európai uniós tagállamok haderőinek helikopteres képességét fejlesztő kiképzési eseményen hat nemzet 500 katonája és 29 légi járműve (köztük 21 forgószárnyasa) vett részt.

borito.jpgAz Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency – EDA) helikopteres kiképzőprogramjának (Helicopter Exercise Programme – HEP) gyakorlatára immár tizenkettedik alkalommal került sor, Portugália pedig negyedszer biztosított helyszínt az eseménynek, amelynek céljai változatlanok: az Európai Unió tagállamainak haderői minél szorosabb együttműködésben és hatékonyabban tudják alkalmazni forgószárnyas képességeiket.

Hazánk a két éve Olaszországban, illetve a tavalyi, Pápán tartott gyakorlat után harmadszor vett részt ezen az erőpróbán, amelyen rajtunk és a házigazdákon kívül még Belgium, Hollandia, Németország, illetve Szlovénia képviseltette magát; megfigyelőként pedig a jövő évi rendezést elvállaló csehek, továbbá az osztrákok és az olaszok voltak jelen. A nemzetek hét különböző helikoptertípust (A–109, AS–532, EH–101, CH–47, Mi–17, NH–90, SA–316) vonultattak fel, míg a merevszárnyúakat a portugál légierő F–16-osai, továbbá P–3C Orion tengerészeti felderítő és tengeralattjáró-vadásza, illetve C–295 teherszállító gépe reprezentálta.

A résztvevők közül a magyarok érkeztek a legtávolabbról a rendezvény helyszínére, a dél-portugáliai Beja városának légibázisára. Korábban a Magyar Honvédség egyetlen alakulatának sem kellett ilyen messzire utaznia egy európai hadgyakorlatra, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis Rubik szállítóhelikopter-zászlóaljának állománya tehát már az erőpróba előtt történelmet írt, hiszen az áttelepülés során 2954 kilométert, közel 14 órát repültek a magyar forgószárnyasok, amelyek kötelékben eddig még nem tettek meg ekkora távolságot: hét fel- és leszállással átszelték Szlovéniát, Olaszországot, Monacót, Franciaországot és Spanyolországot. A gépeket, illetve személyzeteiket Portugáliában már várták a kiszolgáló és támogató alegységek; azok tagjai egy An–26-ossal érkeztek az Atlanti-óceán partján elterülő országba. A két Mi–17-es útjának megtervezése Szamosvölgyi Szabolcs főhadnagy feladata volt, akit csupán a gyakorlat előtti hetekben neveztek ki másodpilótának, tehát az új feladatkörbe kerülve szinte azonnal a „mélyvízbe” dobták.

További részletek a Magyar Honvéd magazin július 13-án megjelenő számában!



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat