honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
„Erős hittel, erős akarattal!”
Belső avatás Szentendrén

Hagyományosan az altisztavatást megelőző héten, csütörtökön délután, belső avatási ünnepségen adják át a végzettséget igazoló okleveleket az MH Altiszti Akadémián. Az idei rendezvényen részt vett Kriston István, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa is.

img_9295.jpgIdén nappali, iskolarendszerű képzésen 37 honvéd altisztjelölt és 241 szerződéses legénységi állományú katona vett részt az ünnepségen, akik július 8-án, a Hősök terén mondják el az altiszti esküt.

Az oklevelek, tanulmányi eredményeket elismerő tárgyjutalmak átadását követően Bozó Tibor dandártábornok, az akadémia parancsnoka mondott beszédet. „Büszkék vagyunk arra, hogy új őrmesterekkel bővül a Magyar Honvédség állománya. A jó altiszt széles látókörű, művelt és kulturált. Ugyanakkor mély szakmai tudással rendelkezik. Nem elég a hétköznapok feladatait megoldani: sok mindent megtanultak az alma materben. Az alapokra most építeni kell: legyenek befogadók, tanuljanak, képezzék magukat.”

img_9386.jpgVálaszbeszédében Barsy Richárd honvéd altisztjelölt Konfuciuszt idézte: „Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod.” Mi megválasztottuk hivatásunkat: a haza védelmét” – mondta a leendő őrmester. „Most búcsúzunk az Altiszti Akadémiától, abban a reményben, hogy pályánk során lehetőségünk lesz visszatérni ide, akár szakmai tanfolyamra, továbbképzésre vagy nyelvtanfolyamra.”

img_9834.jpg Fotó: a szerző felvételei



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat