honvedelem.hu
A levéltáros
Négy évtized egy helyen

Kereken negyven évet töltött a Hadtörténelmi Levéltár kötelékében – első és egyetlen munkahelyén – dr. Bonhardt Attila ezredes. A kiváló szakember az intézmény igazgatói székéből 2018. május 25-én vonult nyugállományba.

Már korán nyilvánvalóvá vált Bonhardt Attila elkötelezettsége a könyvek és a történelem iránt. Gyerekkorában rengeteget olvasott, történelmi, ifjúsági regényeken nőtt fel. Az első meghatározó élményt Gárdonyi Géza műve, az Egri csillagok jelentette számára, a későbbiekben pedig a második világháborúval foglalkozó irodalom került érdeklődése középpontjába.

– Nyolcadikosként már rendszeresen jártam a Hadtörténeti Múzeumba, sőt, egy alkalommal az egyik nyitott ablakon keresztül szemtanúja lehettem az alagsori restaurátorműhelyben zajló munkának is, ahol éppen régi pisztolyok felújítását végezték a szakemberek. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat: jó lenne egyszer itt dolgozni! Az érettségi közeledtével el is mentem a hadkiegészítő parancsnokságra megérdeklődni: hogyan lehetne belőlem hadtörténész? Azt javasolták, jelentkezzek a katonai főiskolára – idézi fel a kezdeteket Bonhardt Attila, majd hozzáteszi: az általános iskolában, majd a gimnáziumban is nagyon jó történelemtanárai voltak. Segítették őt, tanulmányaiban sikereket ért el, s ezek még inkább motiválták.

02.jpg

Dr. Bonhardt Attila ezredes

A középiskola elvégzése után aztán mégsem katonai vonalon tanult tovább. 1973-ban ugyanis a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) történelem–földrajz szakára felvételizett, ahol 1974-ben kezdte a tanulmányait, azt követően, hogy Hódmezővásárhelyen, egy ezredközvetlen légvédelmi század kötelékében teljesítette egyéves sorkatonai szolgálatát.

– Továbbra is a hadtörténelem érdekelt igazán, s hamarosan úgy éreztem, hogy a földrajz túl sok időt vesz el kedvenc tantárgyamtól. 1976-ban ezért dékáni engedéllyel átjelentkeztem a hároméves képzés keretében oktatott levéltár szakra, melynek az első és a második évfolyamát egyszerre kellett elvégeznem. 1978-ban aztán a Hadtörténelmi Levéltár akkori igazgatója, Kun József alezredes érdeklődött az egyetemnél, miszerint van-e olyan levéltár szakos hallgató, aki szívesen dolgozna a Hadtörténelmi Levéltárban? Tanárom, Unger Mátyás engem javasolt; így azután 1978. október elsején tanulmányi szerződést is kötöttem az intézménnyel. E naptól megbízási szerződéssel dolgoztam a levéltárban, amelynek teljes jogú munkatársa – polgári alkalmazottként – az egyetem elvégzése után, 1979. augusztus elsején lettem – sorolja az ezredes, aki szakdolgozatát a végvárak fegyverzetéből írta, bár igazából a 20. század történelme érdekelte.

A levéltárban a különböző történelmi korok anyagai összesen öt referatúra között oszlottak meg. Ezek közül kezelte az egyik a magyar királyi honvédség 1867 és 1945 között keletkezett dokumentumait, amelyet két részre osztottak: a Honvédelmi Minisztériumtól és a tárca közvetlen irányítása alatt álló szervektől származó iratokra, illetve a vezérkartól, a csapatoktól és az egyéb katonai szervezetektől érkezett anyagokra. Két szakember gondozta ezt a gyűjteményt, Bonhardt Attilának mellettük kellett betanulnia úgy, hogy majd egyszemélyben viszi tovább a referatúrát. Így is történt, s 1983-ban, a két levéltáros nyugdíjazása után, referensként átvette a feladatokat. 1989-ben Kun József is nyugállományba vonult. Utódja addigi helyettese, Markó György őrnagy lett.

01.jpg

A légvédelmi és harckocsi-elhárító feladatokra tervezett,
magyar gyártású Nimród páncélvadász tornyában

– Ez azt is jelentette, hogy megürült a levéltár igazgatóhelyettesi posztja, melyet megpályáztam; ekkor már több mint tíz éve dolgoztam az intézmény kötelékében. Akadt azonban egy apró bökkenő: a beosztást akkoriban csak katona tölthette be. A honvédség hivatásos állományába léptem tehát, s 1989. szeptember elsejével – századosi rendfokozattal – én lettem a levéltár igazgatóhelyettese, megtartva a referatúrámat is – részletezi katonává válásának körülményeit Bonhardt Attila.

Pályafutásának következő mérföldköve 1997-ben jött el. Ekkor kérték fel Markó Györgyöt a Történeti Hivatal (a mai Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának elődje) vezetésére. Megnyílt tehát az út az akkor már alezredesként szolgáló Bonhardt Attila előtt a Hadtörténelmi Levéltár igazgatói posztjához. Akadt azonban egy másik lehetőség is: ötéves külszolgálat a bécsi Hadilevéltárban (Kriegsarchiv). Végül ez utóbbit választotta.

Mint ahogy Bonhardt Attila fogalmaz, Magyarország és a Habsburg-ház ausztriai ágának 1526 és 1918 közötti története elválaszthatatlanul összefonódott. A dinasztia feje, aki 1526-tól kezdve a magyar királyi koronát is viselte, általában Bécsből kormányozta birodalmát, s ott működtek a legfőbb udvari, közigazgatási és katonai szervek. Ebből adódóan a 400 év alatt az osztrák fővárosban halmozódtak fel a Magyar Szent Korona területeire vonatkozó iratok, így a hadügyi tartalmúak is; utóbbiakat az 1801-ben létrehozott szaklevéltárban, a Kriegsarchivban helyezték el. E gyakorlaton az 1867-es kiegyezés sem változtatott, tehát a továbbra is közös – azaz bécsi – irányítás alatt működő parancsnokságok, csapatok és egyéb katonai létesítmények iratai mellett az újonnan szervezett Magyar Királyi Honvédséggel kapcsolatos dokumentumok is oda kerültek. Már az első világháború idején, 1916. január 17-én kezdte meg tevékenységét a Kriegsarchivban a két tiszt alkotta Honvéd Csoport (Honvédgruppe); feladata a Magyar Királyi Honvédség tisztán magyar szellemi produktumaként számon tartott, de a bécsi Hadilevéltárban elhelyezett iratainak gondozása volt.

A háborús vereség, majd az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után hazánk igényt formált a Kriegsarchivban található magyar eredetű és vonatkozású dokumentumokra, illetve műtárgyakra, Ausztria azonban nem igazán mutatott hajlandóságot ezek átadására. Végül kompromisszumos megállapodás született: a közös levéltári anyag Bécsben maradt, ennek fejében pedig hazánk, mint társtulajdonos, egy bizottságot delegálhatott a Kriegsarchivba, amelynek tagjai ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint az osztrák szakemberek. Vagyis a helyi levéltári törvényeket betartva kezelhették, lemásolhatták, sőt haza is küldhették az iratanyagokat. Ez a kirendeltség a mai napig működik, jelenleg három fő alkotja; két szakembert a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM), egyet pedig a Magyar Nemzeti Levéltár (korábbi nevén Magyar Országos Levéltár) delegál.

03.jpg

A magyarországi harckocsigyártás 1945-ig terjedő történetéről talán senki nem tud nála többet

Bécsben tehát Bonhardt Attila is eltöltött öt évet. Korábbi beosztásába 2002-ben tért vissza, majd 2004 szeptemberétől – az akkori igazgató, Szijj Jolán nyugdíjba vonulása után – átvette a levéltár vezetését. 2008. november 16-án, a HM HIM alapításának 90. évfordulója alkalmából pedig előléptették ezredessé. Közben számos szervezeti átalakítás is történt a szakterületen. A HM Központi Irattár 1995-ben a Honvéd Vezérkartól a HM HIM-hez került át, 2005-ben pedig összevonták a levéltári és az irattári igazgatóságot. Az így létrejött Hadtörténelmi Levéltár és Irattárhoz 2011-ben csatolták az addig a HM HIM parancsnokának közvetlen alárendeltségében tevékenykedő bécsi kirendeltséget, illetve ugyanekkor kapták meg a Hadtörténeti Térképtárat is a Hadtörténeti Könyvtártól.

– Adódhat a kérdés: miben különbözik a levéltár és az irattár feladata? Nos, a levéltár a történelmi értékkel bíró iratok gyűjtőhelye. Ami oda bekerült, azt meg kell őrizni örök időkre. Irattára minden iratképző szervnek van, tehát például egy vállalatnak vagy egy közigazgatási szervezetnek is; az ott tárolt dokumentumokat a vonatkozó szabályzók szerinti időben selejtezik vagy átadják a levéltárnak. A HM HIM központi irattára elsősorban közszolgálati tevékenységet végez (ezek sorában talán a legfontosabb a birtokában lévő nyilvántartások alapján kiállítandó igazolások, például a szolgálati időről), ugyanakkor a kutatók igényeit is kiszolgálja, hiszen számos olyan dokumentumot raktároz, egyebek mellett a rendszerváltozás időszakából, amelyek történelmi értékkel bírnak, de még nem adták át a levéltárnak – tudjuk meg Bonhardt Attilától.

A levéltár a papíralapú dokumentumok mellett komoly filmgyűjteményt is őriz. Ezeket a működését 1950-ben megkezdő Katonai Filmstúdió készítette a néphadsereg számára, s akadnak köztük híradóanyagok, kiképzési segédletek, propagandafilmek, a haderő különböző alakulatait, fegyvernemeit bemutató, népszerűsítő alkotások, sőt játékfilmek is. A kópiákat a Módszertani Központban őrizték, ám a tárolókapacitás szűkössége miatt selejtezni akarták azokat. Ezt végül sikerült megakadályozni, s a filmszalagok a levéltárba kerültek.

04.jpg

– 3499 film van a birtokunkban, túlnyomó többségük magyar, míg a maradék az egykori baráti hadseregek által átadott kópia. Politika-, viselet-, fegyver- és kultúrtörténeti szempontból egyaránt értékes alkotásokról beszélünk, de az eredetieket nem lehet megtekinteni a megfelelő terem hiánya miatt, emellett szakképzett mozigépészünk sincs. Éppen ezért az 1990-es években – pályázati pénzből – átírtuk a Katonai Filmstúdió által készített munkákat videokazettákra. Így, ha kevésbé jó minőségben is, de bárki számára megtekinthetővé váltak az alkotások, célunk pedig éppen ez volt – indokol az ezredes.

A Módszertani Központot aztán 1996-ban felszámolták, melynek nyomán újabb szalagok kerültek át a levéltárhoz. Az újonnan beérkezett kópiákat szintén elkezdték archiválni, immár digitális formában.

– Nagyságrendileg 200 film vár még átjátszásra, ezt követően pedig elmondhatjuk, hogy a Katonai Filmstúdió által készített összes, a levéltár birtokában lévő alkotás elérhető videokazettán vagy digitális formában. Nyugdíjas éveimben ehhez szeretnék katalógust készíteni, amely megkönnyítené a kutatómunkát ebben a hatalmas archívumban – jegyzi meg a főtiszt, akitől megtudjuk azt is, hogy az eredeti kópiákat a Budaörsi úti Petőfi laktanyában található külső raktárban tárolják, hiszen jelentős helyigényű filmanyagról van szó. A kazetták és a digitalizált változatok pedig a HM HIM-ben találhatók.

Bonhardt Attila hasonló katalógust szeretne készíteni a szintén a levéltárban őrzött azon gyűjteményhez, amely a magyar vonatkozású katonai események résztvevőinek naplóit, visszaemlékezéseit, emlékiratait foglalja magában. Szubjektív történelmi forrásokról beszélünk, amelyek kiegészítik, sőt gyakran pótolják a hivatalos dokumentumokat.

05.jpg

Tavaly ősszel, a HM HIM alapításának évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

– Ezekből jelenleg 4347 darab van a birtokunkban, s ilyeneket napjainkban is kapunk. Nemrég például egy első világháborús szakaszvezető fronton vezetett naplóját juttatták el nekünk a hozzátartozók. E kordokumentumokat elolvasni, majd kivonatolni kell a katalogizáláshoz, ami hatalmas vállalkozás lesz – avat be a részletekbe Bonhardt Attila, akinek szerzői munkássága szintén tekintélyt parancsoló, s persze tanulmányai, könyvei közt akadnak olyanok, amelyekre különösen büszke.

– A levéltárba kerülésemkor itt porosodott az első világháború utáni hadifogoly-fogadó bizottságok iratanyaga, ennek rendbetételét kaptam feladatul. A harcok idején milliós nagyságrendben estek hadifogságba a Monarchia katonái, köztük több százezer honfitársunk. A birodalom széthullása után az újonnan alakult magyar kormánynak kellett gondoskodnia a hazaszállításukról. De hogyan történt mindez? Az iratok rendezése során kirajzolódott az ezzel foglalkozó szervezet működésének képe, s ekkor vetődött fel bennem annak gondolata, hogy ebből egy doktori disszertációt kellene írni. Az anyag mérete miatt azonban két részre bontottam a témát. Először a külföldre kiküldött bizottságok tevékenységével foglalkoztam (ez szolgált alapul a doktorimhoz), majd a kandidátusi értekezésemben a magyar határon felállított fogadóbizottságok munkáját részleteztem. Hasonlóan büszke vagyok a magyarországi harckocsigyártás 1945-ig terjedő történetének feldolgozásában vállalt szerepemre. A témában először a Technika című lapnak írtam, ők azonban túl hosszúnak találták a cikket. A Haditechnika folyóiratot azonban érdekelte ez a munka, s a különböző típusokról készített publikációimat folytatásokban közölték is. A harckocsik magyarországi fejlesztése, gyártása mellett a páncélosalakulatok megszervezésével, alkalmazásukkal szintén foglalkozni kezdtem, s kedvenc témáimmal a nyugállományba vonulásom után sem szakítok. A tervek szerint korai munkáimat kibővítve, angol és magyar nyelven, képekkel gazdagon illusztrálva, könyv formájában is kiadjuk, amellyel egy régi vágyam teljesülne – zárja a beszélgetést Bonhardt Attila ezredes.

Fotó: Szikits Péter



Forrás: Magyar Honvéd 2018 június (honvedelem.hu)
Aktuális videók
2019. március 19. 22:05
Forradalmi forgatag kilencedszer
2019. március 17. 15:15
A haza minden előtt
2019. március 17. 07:10
Hazatértek a németországi gyakorlatról
2019. március 16. 08:35
Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszéde Kemecsén
2019. március 15. 10:35
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat