honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Születésnapi jókívánságok

Ajándékcsomaggal köszöntötte özvegy Sipka Mihálynét kilencvenötödik születésnapja alkalmából Gáldonyi Sándor százados, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodavezető-helyettese. Lujza néni férje huszonhárom évet szolgált katonatisztként, fia pedig polgári alkalmazottként dolgozott a kecskeméti repülőbázison.

A közelmúltban ünnepelte 95. születésnapját özvegy Sipka Mihályné. A közigazgatásilag Kecskeméthez tartozó Hetényegyháza szépkorú lakóját emléklappal köszöntötte fel Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Szeberényi Gyula Tamás, a megyeszékhely alpolgármestere és Molnár Pál, a városrész önkormányzati képviselője pedig virágcsokorral és ajándékcsomaggal gratuláltak az ünnepeltnek. Ugyancsak ajándékcsomag kíséretében adta át kollégái jókívánságait Gáldonyi Sándor százados, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodavezető-helyettese.

01.jpg

Lujza néni a vendégek kérésére a hosszú élet titkát is elárulta: nyugalomban és szeretetben kell élni, jó társat választani magunk mellé és mindig összetartani a családot. Az orvos tanácsait be kell tartani, napi pár korty vörösbor pedig kimondottan hasznos ebben a korban. Az ünnepeltnek két gyermekétől négy unokája született, akik három dédunokával ajándékozták meg. Férje 2004-ben hunyt el, azóta egyedül él Hetényegyházán. Bár látása és hallása már nem a régi, teljes szellemi frissességnek örvend. Gyógyszert nem szed, csak vérnyomáscsökkentőre van szüksége. Szereti a virágokat, a kertje gondozásakor azonban már gyakran segítségre szorul. 

02.jpg

Az édesanyja tiszteletére rendezett kis „házi ünnepségen” részt vett az ünnepelt fia is. Sipka Mihály sorkatonaként két évet szolgált lokátor-műszerész beosztásban Városföldön, a kecskeméti repülőtér egykori vadászirányító pontján. Leszerelése után két évvel pedig már rádió technikusként dolgozott a reptér híradóműhelyében - harminchárom év után, 2010-ben innen vonult nyugdíjba. A ’70-es és ’80-as években majdnem fél ország híradásának a biztosításáért felelt munkatársaival. Körzeti közepes híradójavító műhelyként hozzájuk tartozott többek közt az összes irányadó berendezés, a rövidhullámú rádióadók és minden más hasonló eszköz, amit javítani kellett. Sokat dolgoztak a polgári védelem óvóhelyein, és számos alakulat URH sávú rádió riasztási rendszere, a legendás ORFEUSZ biztonságos üzemeltetéséért is felelősek voltak.

03.jpg

Fotó: a szerző felvételei



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat