honvedelem.hu
Áthelyezték az AM-hajók kikötőhelyét

A Duna alacsony vízállása miatt kellett áthelyezni az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred (MH 1. HTHE) aknamentesítő hajóinak kikötőhelyét.

dsc_0007.jpgJelenleg az MH Hadikikötő helyett a Duna 1658,2-es folyamkilométerénél állomásozó hajók a bal parton, partmegtűzésben állnak. Ez azt jelenti, hogy az orr közvetlenül érintkezik a partfallal, így riasztás, vagy egyéb feladat esetén azonnal „hadrafoghatóak”.

dsc_0010.jpg„Az MH Hadikikötőből jelenleg csak a kisebb vízi járművek, valamint a tűzszerész járőrhajó és a parancsnoki motoros tudnak kihajózni” - mondta el Danyikó László őrnagy, az alakulat törzsfőnök-helyettese. Az aknamentesítőkön folyamatos a hadihajós katonák jelenléte, hiszen a Duna vízállása óráról órára változik, ennek megfelelően kell a köteleket és drótköteleket megfeszíteni illetve meglazítani. Az elhaladó nagyobb hajók hulláma is kimozdítja őket helyzetükből, a rögzítés tehát emiatt is állandó korrekciót igényel.

dsc_0014j.jpgAz ezred hadihajósai munkájuk mellett az elmúlt napokban a kiszáradt Dunamedret megtisztították a felsőbb szakaszokról érkezett hordalékoktól is. „Addig maradnak, amíg a Duna budapesti vízmércéje három napon keresztül nem haladja meg a 150 centimétert. Ez a hazai időjárási körülmények mellett függ a német és az osztrák időjárástól, valamint attól, hogy a németországi és az ausztriai zsilipeket milyen módon működtetik” – tette hozzá Danyikó László őrnagy.

dsc_0017.jpgFotó: a szerző felvételei



Galériák
Harcászati és robbantási foglalkozások Tatán - képgaléria
2019. február 22. 06:39
Jótékonysági dalest a Stefánián
2019. február 21. 09:31
Parancsnokváltás az MH Logisztikai Központban
2019. február 20. 15:34
Mentőbúvár-tanfolyam Szentesen
2019. február 21. 08:02
Pitbull 2019
2019. február 20. 14:21
Aktuális videók
2019. február 22. 06:39
Mentési feladatokat gyakoroltak
2019. február 21. 08:02
Felkészültek a vasúti szállításra
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat