honvedelem.hu
25 éve közösen ápolják a múltat

Emlékünnepséget tartottak a Somogy megyei Böhönyén, ahol huszonöt évvel ezelőtt avatták fel a német-magyar katonatemetőt. Az október 5-i, pénteki megemlékezésen részt vett dr. Böröndi Gábor altábornagy is.

05.jpg„Huszonöt évet ünneplünk itt, de én nem huszonöt éve emlékezem meg a német katonákról: negyvenhét évesen közel negyven éve gyújtok gyertyát az elhunyt német katonákért” – fogalmazott dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese. Megemlékező beszédéből megtudtuk: felmenői ebben a temetőben leltek végső nyugalomra.

Ünnepi gondolataiban az altábornagy hangsúlyozta: Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa. „A Magyar Honvédség együttműködésben Németországgal és a többi szövetségessel azon dolgozik, hogy kormány elvárásaihoz igazodva egy erős, Magyar Honvédséget hozzon létre, amely felszerelt, kiképzett és elismert. Ennek érdekében indult el a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program” - mondta.

A Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese hozzátette: a cél, hogy Magyarország továbbra is az egyik legbiztonságosabb ország legyen.

04.jpgWolfgang Illner alezredes, Németország Budapestre akkreditált véderőattaséja megemlékező gondolataiban kiemelte: „a mai napon megemlékezünk a háború és erőszak áldozatairól, akik ebben a temetőben leltek végső nyughelyre. Valamint arra is szeretnénk emlékeztetni, hogy huszonöt évvel ezelőtt, 1993. november 16-án jött létre a német-magyar hadisírgondozó egyezmény, amikor is létrehozták ezt a német-magyar katonatemetőt is.”

A beszédeket követően dr. Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök is imát mondott az elhunytakért, majd koszorúzás következett. Mások mellett elhelyezte a megemlékezés virágait Wolfgang Illner vezérkari alezredes, dr. Böröndi Gábor altábornagy, valamint Zsoldos Márta Piroska, Böhönye Község polgármestere is.

12.jpgA rendezvényre befutottak azok a katonák is, akik részt vettek a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége és a 170 éves a Magyar Honvédség rendezvénysorozat részeként megrendezett „Kaszárnyafutáson”. A futók útvonala az adott területen érintette a valaha volt katonai objektumokat és háborús emlékeket. A megemlékezés díszlövéssel és díszmenettel zárult.

16.jpgA böhönyei német-magyar katonatemetőben közel kétezer sír található. Ide szállították Somogy megye egész területéről a második világháborúban elhunyt német katonák földi maradványait: eddig több mint 2700-at helyeztek el és 53 magyar katona nyert itt örök nyugalmat. A temető gondozásában a magyar katonákon, helyi diákokon túl, nemzetközi megállapodás alapján rendszeresen német – bajor – katonák is részt vesznek. Legutóbb 2015-ben került közös, nemzetközi hadisírgondozásra.

Az emlékünnepséget Német Hadisírgondozó Népi Szövetség, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint Böhönye település együttesen szervezte meg.

09.jpgFotó: Tischler Zoltán



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben
Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 01.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 02.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 03.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 04.jpg
Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 05.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 06.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 07.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 08.jpg
Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 09.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 10.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 11.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 12.jpg
Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 13.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 14.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 15.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 16.jpg
Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 17.jpg Emlékünnepség a böhönyei német-magyar katonatemetőben  / 18.jpg
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat