honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Közel 38 éve szökésben lévő ETA-tagot fogtak el a madridi repülőtéren

A Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet közel 38 éve szökésben lévő tagját fogták el a hatóságok a madridi Barajas repülőtéren - közölte a spanyol belügyminisztérium október 10-én.

Luis Miguel Ipina Dona, aki Torero vagy Tontxu néven is ismert, a kolumbiai Bogotából érkezett a spanyol fővárosba, ahol azonnal őrizetbe vették. A 67 éves férfi 1980 óta Mexikóban élt, 1987-ben lett a dél-amerikai ország állampolgára. A nemzetközi elfogatóparancsot 2015-ben adták ki ellene. A spanyol hatóságok szerint sok áldozattal járó terrortámadásokért felelős. Úgy vélik, hogy szerepe volt a spanyol hadsereg két parancsnokának meggyilkolásában, 1979-ben és 1980-ban, továbbá közreműködött katonák és vállalkozók elleni bombamerényletekben is mint az ETA-n belül működő Otxobi-kommandó tagja.

A Baszkföld függetlenségéért küzdő, 1959-ben alakult terrorista csoportot több mint 800 ember haláláért tartják felelősnek. Utolsó merényletét Franciaországban hajtotta végre 2010-ben. Az ETA 2011-ben jelentette be hivatalosan, hogy felhagy támadásokkal, idén májusban pedig a terrorszervezet fel is oszlatta magát. Tagjai közül jelenleg mintegy 250-en ülnek börtönben Spanyolországban, körülbelül ötvenen Franciaországban, egy terrorista pedig Portugáliában.



Galériák
Új fegyverek a magyar katonáknak
2018. december 11. 18:28
Aktuális videók
2018. december 12. 11:47
Államtitkári látogatás Koszovóban - videó
2018. december 12. 11:51
Közös Akarat 2018
2018. december 11. 10:46
Katonák a Mikulás szolgálatában
2018. december 10. 16:31
Tizenkét pokol (teljes film)
2018. december 10. 09:54
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat