honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Terrortámadás előkészítése miatt emeltek vádat egy iráni diplomata ellen

Vádat emeltek a belga hatóságok a meghiúsított júniusi franciaországi merényletkísérlet kitervelésével gyanúsított iráni diplomata ellen, akit előző nap adott ki Németország Belgiumnak - jelentette október 10-én a helyi sajtó.

A belga szövetségi ügyészség közölte, hogy az üggyel kapcsolatban, terrortámadás előkészítése miatt vádat emeltek a csak Aszadollah A. néven azonosított férfi és három másik személy ellen.

Az Irán bécsi nagykövetségén dolgozó diplomatát Németországban vették őrizetbe július elején, miután a gyanú szerint ő volt az értelmi szerzője az iráni rendszer legfőbb külső ellenzékének számító Népi Modzsáhedek tagjai ellen tervezett merényletnek.

A férfit, aki szakemberek szerint az iráni hírszerzés diplomáciai fedésben dolgozó ügynöke volt, azzal vádolják, hogy TATP (triaceton-triperoxid) robbanóanyaggal látta el azt a házaspárt, akiket Antwerpen közelében vettek őrizetbe június végén. Az iráni származású belga pár autójában egy gyújtószerkezetet is találtak.



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat