honvedelem.hu
Szakmai előadások az ÖVAT hallgatóinak

Szakmai előadásokat tartottak az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont (MH HIRFK) munkatársai a 6. Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyam (ÖVAT) hallgatói számára a napokban, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Lehel úti objektumában.

o1.jpgAz Összhaderőnemi Vezető Altiszti Tanfolyamon zászlóaljszintű vezénylőzászlósok vesznek részt. A képzés szervezésében idén az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár is közreműködött.

A hallgatókat Kis Lajos alezredes, az MH HIRFK törzsfőnöke köszöntötte, majd Váradiné Pásztor Mária törzszászlós, a rendszerfőközpont vezénylőzászlósa előadásában bemutatta a szervezetet.

o3.jpgEzt követően Tóth Péter törzszászlós, az MH HIRFK Országos Hálózatfelügyeleti Főközpont (OHFK) Alkalmazásmenedzsment Központ beosztott zászlósa az MH Központi Portál használatának lehetőségeivel ismertette meg a résztvevőket. A központi intranetportál mellett beszélt az új, 2016-os Sharepoint szerverről, valamint az elektronikus iratkezelési rendszerről is.

o5.jpgA továbbiakban Dezső Imre őrnagy, az OHFK szolgálatvezető mérnöke mutatta be az EDR-t és AVL - azaz GPS-alapú - járműkövetést, majd Rajki János alezredes, a HIRFK alárendeltségébe tartozó MH Elektronikus Eseménykezelő Főközpont parancsnoka a képesség sokszínűségét szemléltette. 

A program Palló Bence hadnagy, a Híradó és Informatikai Főközpont 2. Híradó és Informatikai Központ Információvédelmi Alközpont rendszerbiztonsági tisztjének információbiztonságról szóló előadásával zárult.

o4.jpgFotó: a szerző felvételei



Galériák
Harcászati és robbantási foglalkozások Tatán - képgaléria
2019. február 22. 06:39
Jótékonysági dalest a Stefánián
2019. február 21. 09:31
Parancsnokváltás az MH Logisztikai Központban
2019. február 20. 15:34
Mentőbúvár-tanfolyam Szentesen
2019. február 21. 08:02
Pitbull 2019
2019. február 20. 14:21
Aktuális videók
2019. február 22. 06:39
Mentési feladatokat gyakoroltak
2019. február 21. 08:02
Felkészültek a vasúti szállításra
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat