honvedelem.hu
Ismét aranyat ért mindkét keze a szolnoki őrmesternek

Kőváriné Ivánfi Brigitta őrmester négy éremmel tért haza az október 14-21. között megrendezett törökországi szkander-világbajnokságról.

01.jpgAz MH Béketámogató Kiképző Központ katonája érdeklődésünkre elmondta: az antalyai versenyen két kategóriában indult: a negyven év feletti masters, illetve a 70 kilogrammos senior kategóriában. „Négy napot versenyeztem, mert külön napokon volt a jobb és a bal kéz. Elsőként a masters kategóriában indultam, ahol mind a jobb, mind pedig a bal kezemmel aranyérmes lettem. 70 kilogrammos kategóriában a jobb kezemmel ezüstöt, bal kezemmel bronzérmet nyomtam” – mondta Brigitta, aki nagyon elégedett az eredményével, hiszen világbajnoki aranyérme eddig még semmilyen kategóriában nem volt.

„Az oroszok és a kazahok nagyon erősek a szkander világában, így általában az ő himnuszaikat játsszák, de most a magyar Himnusz csendült fel, amit a dobogó legfelső fokáról hallgathattam, nagyon jó érzés volt” – hangsúlyozta az őrmester.

02.jpg

Hozzátette: mentálisan nagyon elfáradt, hiszen négy napon keresztül reggeltől estig versenyzett. A törökországi negyvenedik szkander-világbajnokságon közel ötven ország 1300 sportolója vett részt.

A katonahölgy korábban is kiváló eredményeket ért el: idén a júniusi szófiai Európa-bajnokságon a bal kezével a 70 kilogrammosok között bronzérmes lett, míg a masters mezőnyben jobbal és ballal is Európa-bajnoki címet szerzett, csakúgy mint 2017 májusában a katowicei szkander Európa-bajnokságon, ahol szintén bal és jobb kézzel is kontinensbajnok lett.

03.jpg

Fotó: Kőváriné Ivánfi Brigitta Facebook oldala



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó hír
Aranykezű katonahölgyAranykezű katonahölgy
Galériák
A jeges vízből való mentést gyakorolták - képgaléria
2019. január 18. 07:26
Új parancsnok a debreceni dandárnál
2019. január 17. 15:55
Jewelled Dagger 2 gyakorlat Koszovóban
2019. január 17. 10:37
Éleslövészetek Szomódon
2019. január 17. 08:04
XIX. Doni Hősök Emléktúra
2019. január 15. 21:00
Aktuális videók
2019. január 17. 20:56
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat