honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
A közös kiképzés a KFOR igazi ereje

Október hónapban a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj állománya (KTRBN) több alkalommal is közös kiképzést hajtott végre a KFOR Nyugati Többnemzeti Harccsoport (MNBG-W) alárendeltségében lévő osztrák kontingens két manőverszázadával, valamint az EULEX lengyel századával.

cikk_01.jpgA magyar kontingens katonái két alkalommal tartottak Fire Phobia kiképzést az osztrák katonáknak, amely során gyakorolhatták a tömegkezelési feladatokkor felmerülő Molotov-koktél elleni támadás elhárítását. Rendkívül nagy jelentősége van a Koszovóban szolgáló nemzetek alegységei közös foglalkozásának, hiszen nemcsak harceljárásokat tanulhatnak egymástól a katonák, de a hatékony együttműködés begyakorlására is lehetőséget kell biztosítani a folyamatos kiképzettség fenntartása érdekében.

A foglalkozások közben és a végén az osztrák katonák a helyszínen berendezett statikus bemutatón próbálhatták ki a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyvereket, járműveket, melyekről rövid ismertetőt is kaptak.

cikk_02.jpg

Emellett az Európai Unió által delegált EULEX rendészeti feladataiért felelős lengyel századával is közös kiképzést hajtott végre a magyar kontingens BRAVO százada a Pristina melletti Vrelo táborban. A kiképzésen mindkét nemzet katonái gyakorolhatták, hogy tömegkezelési feladatok esetén miként tudnak együttműködni úgy, hogy közös századot alkotva megosztják az erőiket és egymást váltva vagy megerősítve biztosítják az adott területen kialakult esemény mihamarabbi rendezését.

A közös kiképzést megtekintette a nápolyi NATO Szövetséges Erők Főparancsnokságának és a KFOR parancsnokságának vezénylőzászlósa is, akik megelégedéssel szóltak a KTRBN teljesítményéről. A foglalkozásokat osztrák, illetve lengyel részről is értékelték.

cikk_03.jpg

Fotó: a szerző felvételei



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
Közös kiképzés Koszovóban
Közös kiképzés Koszovóban  / 01.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 02.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 03.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 04.jpg
Közös kiképzés Koszovóban  / 05.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 06.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 07.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 08.jpg
Közös kiképzés Koszovóban  / 09.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 10.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 11.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 12.jpg
Közös kiképzés Koszovóban  / 13.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 14.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 15.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 16.jpg
Közös kiképzés Koszovóban  / 17.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 18.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 19.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 20.jpg
Közös kiképzés Koszovóban  / 21.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 22.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 23.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 24.jpg
Közös kiképzés Koszovóban  / 25.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 26.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 27.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 28.jpg
Közös kiképzés Koszovóban  / 29.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 30.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 31.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 32.jpg
Közös kiképzés Koszovóban  / 33.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 34.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 35.jpg Közös kiképzés Koszovóban  / 36.jpg
Aktuális videók
2018. november 17. 11:46
Vezetési tanfolyam a vízen
2018. november 17. 07:17
Nyílt edzésen vettek részt a katonák
2018. november 16. 17:09
100 éves a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
2018. november 16. 15:41
Hadtörténeti 100 (1918 - 2018)
2018. november 16. 14:05
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat