honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Katonás erőpróbák Afganisztánban

Az elmúlt időszakban több nemzetközi sportversenyen mérhették össze kitartásukat, felkészültségüket és fizikai állapotukat a magyar katonák az afganisztáni Resolute Support misszióban szolgáló nemzetek képviselőivel, a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtéren.

dsc_0108.jpgAz Afganisztánban települő dán kontingens szervezésében rendezték meg a Dancon March elnevezésű 25 kilométeres menetgyakorlatot, ami nem ismeretlen a magyar katonák számára, hiszen a koszovói KFOR-misszióban is rendszeresen vesznek részt ezen a kihíváson. Ennek során a résztvevőknek bakancsban, egyenruhában, rendszeresített fegyverükkel, illetve minimum plusz 10 kilogrammos súllyal kell leküzdeniük a távot. Az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, Nemzeti Telepíthető Híradó és Informatikai Század (DCM-E) egyik altisztje jóval a 6 órás megadott szintidő alatt, egészen pontosan 3 óra 52 perc alatt teljesítette a távot.

dsc_0466.jpgA repülőtéren szolgáló portugál gyorsreagálású század - a portugál hadsereg napjához köthető rendezvény részeként - egy változatos akadályokból álló, két kilométeres váltóversenyt rendezett, amelyre a más nemzetek hattagú csapatait is várták. A távot egyenruhában, repeszálló mellényben és sisakban kellett teljesíteni, a váltóbot szerepét pedig egy, az adott nemzetnél rendszeresített gépkarabély töltötte be. dsc02907.jpgA verseny elején, a csapat első tagjának egy erőnléti és ügyességi elemekkel tarkított akadálypályát kellett leküzdenie, majd az őt követő csapattagnak mintegy  800 méteres távot kellett felszerelésben lefutnia. A harmadik csapattagnak egy lőszeres ládát kellett megadott távon vinnie, a maradék két csapattagnak pedig a lőszerszállító katonát mint sebesültet kellett bejuttatnia a célba. A versenyen a magyarokat az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományába tartozó légi tanácsadó csoport öt, valamint a DCM-E század egy katonája képviselte. A század egyik katonanője pedig az amerikai csapat tagjaként teljesítette a versenyt.

Október végén, amikor az Afganisztánban szolgáló cseh és szlovák kontingens Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulóját ünnepelte, a rendezvény részeként a nemzetközi repülőtéren szolgáló nemzetek képviselői  kamionhúzásban és fekvenyomásban mérhették össze erejüket. Mindkét versenyszámban hattagú csapatok jelentkezését várták, s az egyik csapattagnak nőnek kellett lennie. A kamionhúzó versenyszámban egy 15,5 tonnás konténerszállító tehergépkocsit 25 méter távolságra kellett minél gyorsabban elhúznia a részt vevő csapatoknak. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár, valamint az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred katonáiból álló magyar csapat 46 másodperces idejével a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A repülőtér vezető nemzete, Törökország nemzeti ünnepén pedig egy két kilométeres futóversenyt rendeztek, amelyen több, a légi tanácsadó csoport, illetve az MH Nemzeti Támogató Elem kötelékében szolgáló magyar katona is részt vett.
dsc_0600.jpg

 



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat