honvedelem.hu
Befejeződött az egykori lőtér rehabilitációja a Hortobágyon

Befejeződött az egykori lőtér rehabilitációja a Hortobágyon, a legeltetésre alkalmassá tett területet a gazdák hamarosan igénybe vehetik.

Nagy István agrárminiszter a helyszínen december 6-án, csütörtökön tartott projektzárón elmondta: a kormány európai uniós és hazai forrásból, mintegy hárommilliárd forintot biztosított arra, hogy a természetes környezetet helyreállítsák eredeti formájába. Az agrártárca vezetője hangoztatta: a 4400 hektár terület helyreállítása természetvédelmi területté három tárca - az Agrárminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium - együttműködésével valósult meg. Nagy István úgy fogalmazott: eleink kizsákmányolták a természeti környezetet, ám mi már nem bújhatunk ki a felelősség alól.

A Hortobágy Nemzeti Park tájrehabilitációs tevékenységét méltatva a miniszter jelezte, hogy még 8 hasonló projekt vár megvalósításra hétmilliárd forint értékben. Hozzátette, országosan mintegy 38 milliárd forintból 100 ezer hektáron fog helyreállni a természetvédelmi terület.

Kapocsi István, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese elmondta, az egykori bombázólőtér rehabilitációja 2010-ben indult, a program két szakaszban valósult meg Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras és Karcag területén. Tájékoztatása szerint a több mint 4000 hektárnyi területet másfél méter mélységig kellett átvizsgálni tűzszerészeti szempontból, ennek során 40 720 darab robbanószerkezetet, illetve robbanótest-maradványt találtak, és 5000 bombatölcsért kellett betemetniük.



Galériák
Harcászati és robbantási foglalkozások Tatán - képgaléria
2019. február 22. 06:39
Jótékonysági dalest a Stefánián
2019. február 21. 09:31
Parancsnokváltás az MH Logisztikai Központban
2019. február 20. 15:34
Mentőbúvár-tanfolyam Szentesen
2019. február 21. 08:02
Pitbull 2019
2019. február 20. 14:21
Aktuális videók
2019. február 22. 06:39
Mentési feladatokat gyakoroltak
2019. február 21. 08:02
Felkészültek a vasúti szállításra
2019. február 16. 08:16
„Barátság a sporton keresztül”
2019. február 15. 19:19
Irány Bosznia-Hercegovina!
2019. február 15. 14:30
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat