honvedelem.hu
Lemondott tisztségéről az amerikai védelmi minisztérium kabinetfőnöke

Lemondott tisztségéről Kevin Sweeney, az amerikai védelmi minisztérium kabinetfőnöke, valószínűleg azért távozik, mert nem ért egyet Donald Trump Szíria-politikájával. Néhány héttel ezelőtt James Mattis védelmi miniszter is előre hozta tervezett távozását.

Sweeney, aki 2017 januárja töltötte be a Pentagon kabinetfőnöki tisztségét, leondó levelében nem említette meg Trumpot, csak annyit írt, itt az ideje a privát szférába való visszavonulásnak.

Sweeney a harmadik magas rangú amerikai védelmi minisztériumi tisztségviselő, aki azt követően jelentette be távozását, vagy hozta előre azt, hogy Trump bejelentette, az USA kivonja Szíriában állomásozó erőit. A mintegy kétezer amerikai katona visszavonásának a menetrendjét még nem tették közzé.

Mattis, aki előre hozta tervezett távozását, azt hangsúlyozta, az amerikai elnöke joga van arra, hogy olyan védelmi minisztert válasszon, akinek nézetei közelebb állnak az elnökéhez.

Mattishoz hasonlóan lemondott már Brett McGurk is, az ő feladata az volt, hogy amerikai részről vegyen részt az iszlám állam elleni harc koordinálásában. Szerinte Trumop kivonulással kapcsolatos döntése zavarba hozta a szövetségeseket és felbosszantotta az USA Szíriában harcoló partnereit.

Ugyancsak távozott Dana White, a Pentagon szóvivője.



Aktuális videók
2019. március 19. 22:05
Forradalmi forgatag kilencedszer
2019. március 17. 15:15
A haza minden előtt
2019. március 17. 07:10
Hazatértek a németországi gyakorlatról
2019. március 16. 08:35
Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszéde Kemecsén
2019. március 15. 10:35
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat