honvedelem.hu
Kopt templom mellett akartak robbantani a terroristák – egy tűzszerész meghalt

Egy rendőrségi tűzszerész életét vesztette, amikor hatástalanítani próbált egy robbanó szerkezetet, amelyet ismeretlenek egy kopt templom közelében helyeztek el Kairó egyik keleti elővárosában január 5-én, szombaton.

Az egyiptomi biztonsági szervektől származó információ szerint a házi készítésű bombát Nasr City-ben, a Szűz Mária templom mellett találták a rendőrök egy kézitáskában, két nappal a kopt karácsony előtt. A tűzszerész megpróbálta hatástalanítani a szerkezetet, amely azonban felrobbant. A tűzszerész életét vesztette, és legalább két katona megsebesült. A rendőrség lezárta a templom környékét. Eddig senki nem jelentkezett a merénylet megtervezőjeként.

Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásainak célpontjai. A közösség tagjai az elmúlt években számos támadás áldozatai voltak. 2017. április 9-én Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György-templomában robbant fel pokolgép a virágvasárnapi mise idején, amikor mintegy kétezren tartózkodtak a templomban. A robbanás legkevesebb 27 embert megölt és 78-at megsebesített. Pár órával később Alexandriában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a Szent Márk-katedrálisnál, 16-an meghaltak és legalább 41-en megsebesültek. E támadások elkövetőjeként akkor az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Néhány héttel később ugyanez a szervezet adta nevét ahhoz az akcióhoz, amely során az ország déli részében fekvő el-Míneja tartományban 26 ember – köztük sok gyerek – meghalt, és huszonöt megsebesült. Kopt zarándokok két autóbusszal és egy teherautóval tartottak sivatagos területen át a Kairótól több mint 200 kilométerre délre található Hitvalló Szent Sámuel kopt szentről elnevezett kolostorhoz, amikor maszkos, egyenruhás támadók Adva városánál a Felső-Egyiptomba vezető úton megállították a menetet és automata fegyverből tüzet nyitottak rájuk.

Tavaly novemberben kopt keresztény zarándokokat szállító buszra támadtak fegyveresek, legalább heten meghaltak, tizenkilencen megsebesültek. Akkor is az Iszlám Állam vállalta a tettet.



Galériák
A jeges vízből való mentést gyakorolták - képgaléria
2019. január 18. 07:26
Új parancsnok a debreceni dandárnál
2019. január 17. 15:55
Jewelled Dagger 2 gyakorlat Koszovóban
2019. január 17. 10:37
Éleslövészetek Szomódon
2019. január 17. 08:04
XIX. Doni Hősök Emléktúra
2019. január 15. 21:00
Aktuális videók
2019. január 17. 20:56
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat