honvedelem.hu
Pápa új dísze - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Nem mindennapi látványt nyújtott a pápai éjszakában, közúton szállított MiG–21MF vadászgép. A frissen festett deltaszárnyú a közelmúltban került végleges helyére, a 83-as főút és a Celli út kereszteződésébe, fogadva a városba érkezőket.

borito.jpgHajnali háromkor egy apró, de annál erősebb repülőtéri vontatójármű mögött lassan a pápai bázisrepülőtér kapuja felé gördült a 4605-ös oldalszámú MiG–21-es: pályafutása során utoljára hagyta el azt a repülőteret, ahol első magyarországi felszállását is teljesítette 1971 augusztusában. A vadászgépet már várták a Pápai Rendőrkapitányság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai. Ugyanis igazi csapatmunka kellett ahhoz, hogy a forgalom elől elzárt Vaszari úton, majd a Külső-Győri úton keresztül a 83-as főútra kanyarodva a körforgalomhoz érkezzen a gép. Itt már csak a megfelelő fény- és időjárási viszonyokat kellett megvárni ahhoz, hogy a két daru a helyére emelje a MiG–21-est.

A legfőbb gondot az egyre erősödő légmozgás jelentette. Az alig három és fél tonnásra „lefogyasztott”, többek között a hajtóművétől, a katapultülésétől és a fedélzeti lokátorától is megfosztott gép szárnyaiba, vezérsíkjaiba ugyanis könnyen belekaphatott volna a szél, így a daruzást végző szakemberek nem véletlenül ragaszkodtak ahhoz, hogy az emelést szélcsendben végezhessék. Erre majdnem délig várni kellett: az első kísérlet során az egyik emelőszem eltört, de a gondosan elhelyezett tartalék heveder probléma nélkül megfogta a gépet, így a tartózsámolyokra visszaeresztett gép törzsébe gyorsan bekerült a cserealkatrész. A második kísérlet már sikerrel zárult: a zsebkendőnyi helyen beforgatott MiG–21-es ekkor zökkenőmentesen elfoglalta helyét az oszlop tetején. Az előre legyártott rögzítőelemek becsavarozása után három varrattal hegesztették még a gépet az oszlophoz: így már a szél sem lehet ellenfél.

– Volt benne munka, nem is kevés, mire az emlékmű legfontosabb és egyben leglátványosabb eleme a helyére került. A műveletben a rendőrök, a katonák és a közútkezelők mellett a pápai önkormányzat, a városgondnokság és a kivitelező cég szakemberei is részt vettek. A szállítás és az emelés előtt kétszer is összeültek a szervezetek képviselői és alaposan átbeszélték a teendőket. A gép helyére emelését egy nappal előbbre kellett hozni, mivel az eredetileg tervezett időpontra a meteorológusok erős szelet jeleztek – jegyezte meg Gyöngyös Gábor százados, a pápai bázis repülést biztosító századának parancsnoka. Ám mint ahogy az előbbiekből kiderült, még így is szünetet kellett tartani a munkálatokban: az emelés megkezdésekor ugyanis az erősödő szél belengette a gépet.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 11-én megjelenő számában!



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat