honvedelem.hu
Évindító koncert Tatán

A Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban rendezték a Vízkereszt vagy amit akartok elnevezésű hagyományos, évindító városi koncertet Tatán. A rendezvényen fellépett az MH 25. Klapka György Lövészdandár Zenekara is.

2019_01_06_vizkereszt_napi_koncert_001.jpgEgy találó aforizma szerint Beethoven az a zeneszerző, aki csengőhangra írt zeneműveket. Ezúttal azonban fordult a kocka, nem a klasszikusból lett géphang, hanem fordítva: egy régi számítógépes játék zenéjéből születhetett zenekari mű: így hallhatta a közönség először a Super Mario Nintendo-játék hangjaiból készített egyveleget a Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola összevont zenekarának jóvoltából.  Az iskola növendékeinek előadásában népszerű filmzenék szólaltak meg, a Szabó Imréné által vezetett Kicsinyek kórusa előadásában felcsendült a Bodzavirág, illetve A Szépség és a Szörnyeteg betétdala is. A gyermekek teljesítményét elismerő hatalmas taps magáért beszélt.

2019_01_06_vizkereszt_napi_koncert_005.jpgA koncert zárásaként a tatai dandár helyőrségzenekarának zenészei brillíroztak a színpadon. Az alakulat együttese koncepciójában jól felépített, hangulatos, igazi zenei csemegével szolgált a közönség számára. Strauss művek keretébe foglalt válogatást állított össze a dandárzenekar az elmúlt évek legsikeresebb zeneműveiből, fókuszálva az Újév ünnepkörének jellegzetességeire. Az idei koncerten visszaidézték a 2014-es évi Vízkereszt-napi fellépés legnagyobb sikert aratott slágerét, Szécsi Pál talán leghíresebb dalát, a Kismadár című művet. A dal Balázs Attila hangszerelésében csendült fel, melyben egyedülálló módon a furulya szólamot Román Krisztina játszotta. A zárószámként felhangzó Búcsú-polka alkalmával pedig a szólamok egyenként hallgattak el, zenészek egymás után vonultak le a színpadról, hogy a kezükben lévő pezsgőspohárral koccintva kívánjanak minden ott lévőnek és egymásnak is boldog új évet.

2019_01_06_vizkereszt_napi_koncert_007.jpgA ráadás sem maradhatott el: a méltán népszerű Radetzky- induló hangjaira a teljes zenekar visszamasírozott a színpad elé, hogy aztán katonai tiszteletadással, díszmenetben hagyja el azt. A produkciót a hálás közönség vastapssal jutalmazta.

2019_01_06_vizkereszt_napi_koncert_010.jpgFotó: Kapás Viktor István



Aktuális videók
2019. március 19. 22:05
Forradalmi forgatag kilencedszer
2019. március 17. 15:15
A haza minden előtt
2019. március 17. 07:10
Hazatértek a németországi gyakorlatról
2019. március 16. 08:35
Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszéde Kemecsén
2019. március 15. 10:35
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat