honvedelem.hu
EU-szankciók Iránnal szemben

Szankciókat rendelt el az egyik iráni titkosszolgálat, illetve annak két tisztségviselője ellen az Európai Unió a tavalyi dániai és franciaországi merényletkísérletek miatt - közölte január 8-án Anders Samuelsen dán külügyminiszter.

Diplomáciai források szerint a vagyonbefagyasztást és beutazási korlátozást magukban foglaló, szerdán életbe lépő büntetőintézkedésekről szóló határozatot minden vita nélkül fogadták el a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek brüsszeli tanácsülésén. Az érintett két magánszemély egyike a titkosszolgálat főigazgatója. „Ez erős jelzés az EU-tól, hogy a hasonló cselekedetek elfogadhatatlanok Európában” – írta a találkozón részt vevő Samuelsen a Twitteren.

Stef Blok holland külügyminiszter eközben levélben tájékoztatta a hágai parlamentet, hogy a hírszerzés szerint Irán áll két közelmúltbeli hollandiai politikai gyilkosság mögött is. Egy iráni származású holland állampolgárt 2015-ben öltek meg Almere városában, egy másikat pedig 2017-ben Hágában. A gyanú szerint az iráni titkosszolgálat merényletet akart elkövetni ellenzékiek ellen Franciaországban és Dániában, a helyi hatóságok azonban mindkét kísérletet meghiúsították.

A dániai merénylet célpontja iráni állampolgárok egy csoportja lett volna, akik tagjai az Arab Küzdelem Ahváz Felszabadításáért Mozgalom nevű iráni arab szakadár csoportnak, amelynek célja, hogy független államot hozzon létre a délnyugat-iráni Huzisztán tartományban. Franciaországban pedig egy iráni származású házaspár tervezett autóba rejtett pokolgéppel lecsapni a teheráni rendszer legfőbb külső ellenzékének számító Népi Mudzsahedek elnevezésű ellenzéki szervezet tagjaira.

Irán elutasította a merényletkísérletekkel kapcsolatos vádakat, amelyek nyomán többek között egy Bécsben állomásozó iráni diplomatát is letartóztattak. Párizs és Koppenhága szerint ugyanakkor nincs kétség afelől, hogy Teherán felelős a történtekért.

Elemzők szerint bár továbbra is érzékeny kérdés, nem kell attól tartani, hogy pusztán a mostani szankciók veszélybe sodorhatják az iráni nukleáris megállapodást. Az egyezmény ugyan gyenge lábakon áll, amióta Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan kiléptette belőle az Egyesült Államokat, a célzott uniós korlátozások azonban nem okoznak komoly gazdasági károkat Iránnak. A dán külügyminiszter ezzel kapcsolatban még az ülés előtt leszögezte, hogy az EU-nak külön kell kezelnie a két kérdést.



Aktuális videók
2019. március 19. 22:05
Forradalmi forgatag kilencedszer
2019. március 17. 15:15
A haza minden előtt
2019. március 17. 07:10
Hazatértek a németországi gyakorlatról
2019. március 16. 08:35
Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszéde Kemecsén
2019. március 15. 10:35
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat