honvedelem.hu
Újabb Mirage katasztrófa, ezúttal Indiából

Nem jól indult a február az indiai légierőnél, ugyanis február 1-jén, pénteken földnek csapódott egyik Mirage 2000-es vadászbombázójuk a felszállás után nem sokkal.

crash.jpgA katasztrófa helyi idő szerint 10 óra 25 perc körül történt Bangalore repülőterénél: a Mirage 2000-es néhány perccel a felszállást követően zuhant le, kétfős személyzete (Sameer Abrol és Siddarth Negi) életét vesztette. Mindketten katapultáltak, azonban a gépelhagyás során olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy belehaltak sérüléseikbe: egyikük a helyszínen, a másik hajózó a kórházban vesztette életét. A katasztrófában két fiatal századparancsnokát veszítette el az indiai légierő. A személyzet „TI” változatra történő korszerűsítést követően hajtotta volna végre a Mirage berepülését.

A védelmi minisztérium megerősítette a Mirage lezuhanásának hírét, az okokat vizsgálják, egyelőre nem tudható, hogy mi okozta a katasztrófát. India még 2011-ben kötötte meg azt a közel 2,4 milliárd dolláros szerződést, melynek keretein belül 51 Mirage elektronikai és radar rendszere újulhatott meg a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) üzemeiben. Az indiai légierőtől nem ritka a repülőgép katasztrófa híre, a vadászflottát tekintve ugyanakkor főleg a MiG-21-esek, MiG-27-esek lezuhanásáról olvashattunk.



Forrás: Újabb Mirage katasztrófa, ezúttal Indiából (www.jetfly.hu)
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat