honvedelem.hu
„Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban

A KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj (KFOR Tactical Reserve Battalion - KTRBN) február elején kétnapos gyakorlaton vett részt - a Nyugati Többnemzeti Harccsoport (Multinational Battle Group - West; MNBG-W) katonáival közösen - a nyugat-koszovói Decanban.

cikk_01.jpgA Snowman Exercise elnevezésű komplex gyakorlat célja a decani monostor védelmének begyakorlása volt. Ennek során a magyar kontingens 2. százada tömegkezelési feladatban vett részt, az MNBG-W olasz és osztrák századának megerősítéseként.

Az alegységek Pecből, a harccsoport táborából helikopteren települtek át a gyakorlat helyszínére, ahol egy moldáv katonákból álló szakasz által játszott „ellenséges tömeggel” kellett szembenézniük. A gyakorlat során a magyar, az olasz és az osztrák katonák sikeresen együttműködve hajtották végre a tömegkezelési feladataikat, többek között az „ellenséges tömeg” által épített barikádon való áthaladást és az eltorlaszolt útszakasz szabaddá tételét, valamint az úgynevezett Fire Phobia képzést, azaz a tűziszony leküzdését.

cikk_02.jpg

Utolsó mozzanatként az osztrák katonák feladatul kapták a magyar század egyik katonájának egészségügyi mentését.

Bosko Haupt alezredes, a Nyugati Többnemzeti Harccsoport szlovén parancsnokhelyettese a gyakorlat sikerének és eredményének tulajdonította azt a tökéletes együttműködést, amellyel a KFOR két nagy harcászati alegysége végrehajtotta az éles helyzetet szimuláló kiképzési feladatot. Megmutatva ezzel, hogy a balkáni hadszíntér békéje továbbra is  biztos és szakértői kezekben van.

cikk_03.jpg

Fotó: Márta Róbert őrmester és a szerző



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó galéria
„Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban
„Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 01.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 02.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 03.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 04.jpg
„Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 05.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 06.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 07.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 08.jpg
„Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 09.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 10.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 11.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 12.jpg
„Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 13.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 14.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 15.jpg „Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 16.jpg
„Snowman Exercise” - közös gyakorlat Koszovóban / 17.jpg
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat