honvedelem.hu
Ha a folyó kilép medréből

Számítógéppel támogatott törzsgyakorlást tartottak, amellyel az árvízi védekezésre készültek a katonák április első hetében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában.

01.jpg

Ha a Tisza kilép medréből, akkor igazán nagy szükség van a felkészült szakemberekre, hogy az esetleges katasztrófahelyzetben képesek legyenek maximálisan támogatni a lakosságot. Idén a Jeges Tisza, valamint a Matula 2019 elnevezésű gyakorlatok előzik meg az őszi, nemzetközi Blonde Avalanche-t. A Jeges Tisza törzsvezetési gyakorlat célja, hogy a szakemberek megismerjék és begyakorolják a döntéshozatali módszereket, lehetőségeket, valamint az alegységek irányítását és vezetését. A gyakorlás során a Tisza Többnemzeti Műszaki Zászlóalj törzsének egy szituációs feladatban kellett bizonyítania szakmai felkészültségét, amikor a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerre reagálva műszaki tervezési, támogatási és végrehajtási fázisokat szimuláltak.

Zsóri Ferenc alezredes, a Művelettámogató Műszaki Zászlóalj parancsnoka „jó”-ra értékelte a végrehajtott feladatokat. „A felkészülés mellett a gyakorlás egyik legfontosabb célja, hogy felfedezzük az esetleg előforduló apró hibákat. Fontos, hogy felfedjük és kiküszöböljük ezeket, hogy a későbbiekben, egy valós árvízhelyzetben a katonák gördülékenyen legyenek képesek végrehajtani a rájuk háruló feladatokat” - mondta.

02.jpg

A következő gyakorlat a Matula 2019 lesz, amelynek legfontosabb célja a Tisza Többnemzeti Műszaki Zászlóalj századelemének összekovácsolása lesz.

Fotó: a szerző felvételei



Aktuális videók
2019. április 18. 16:04
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat