honvedelem.hu
Húsz év munkája

A napokban értékelték ki a XIX. Doni Hősök Emléktúra szervezői a januári és februári hétvégeken végrehajtott rendezvényeket. A számvetés kapcsán Jásdi Balázzsal, az emléktúra ötletgazdájával elevenítettük fel az elmúlt húsz év szervezői tevékenységét.

Eredményesnek és sikeresnek nevezte a XIX. Doni Hősök Emléktúrát Jásdi Balázs, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság (MH HFKP) Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Osztály hagyományőrzéssel foglalkozó munkatársa, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) hagyományőrző tagozatának vezetője. Ahogy azt az idei rendezvényt lezáró egyeztetést követően elmondta: a tíz különböző menetútvonalon kijelölt összesen 550 kilométeres távot több mint hétszázhatvanan teljesítették. Hozzátette: az emléktúra résztvevőin túl számtalan helyi lakos és érdeklődő is csatlakozott a menetelők oszlopához rövidebb-hosszabb távokon, ami jól mutatja a rendezvény népszerűségét. Fontos kiemelni, hogy az aktív és nyugállományú katonák mellett a résztvevők nagy része a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos katonája volt.

01.jpg

Megtudtuk: hosszú út vezetett a mai sikerekig. Tizenkilenc - pontosabban az első túrát megelőző szervezést is figyelembe véve húsz - évvel ezelőtt Jásdi Balázs három hagyományőrző társával döntött úgy, hogy valós teljesítmény felmutatásával kívánnak tisztelegni azok előtt, akik a második világháborúban a Don menti harcokban vettek részt. Saját bevallása szerint akkor még gondolni sem mert arra, hogy e kezdeményezés egyszer még országos, sőt nemzetközi menetté válik. Ám csakhamar támogatókra lelt az ötlet, és a következő évben már tizennyolcan kezdték meg az emlékezés fontosságára figyelmeztető menetelést. A harmadik túra óta a mindenkori honvédelmi miniszter a fővédnök, és a Magyar Honvédség első számú vezetője adja ki az ünnepélyes útba indító díszparancsot a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán minden év január 12-én.

Ma már természetesnek mondható, hogy ha megyében meghirdetnek egy menetútvonalat, „pillanatok alatt” összeáll a teljes létszám. Arra is volt már példa, hogy egyes települések vezetői személyesen keresték fel az emléktúra főszervezőjét azzal a kéréssel, hogy miként lehetne az ő falujukba, városukba is elhozni a rendezvényt. De nem egy községben azóta tartanak megemlékezéseket, hogy a katonák ott jártak és hagyományt teremtettek. Mint Jásdi Balázs fogalmazott: ugyanez a népszerűség érezhető a résztvevők és társszervezők részéről is.

02.jpg

Éppen ezért szükségessé vált, hogy a 2020-as XX. Doni Hősök Emléktúrára már készen legyenek olyan egységes iratok és levezetési tervek, amelyek egységesítik mind a szervezést, mind a különböző megemlékezések menetét. Történik mindez annak érdekében, hogy országszerte minden emléktúra az eredeti elgondolás értékrendje szerint valósuljon meg, és ugyanúgy emlékeztessen az 1942. és 1943. évi doni csatákban küzdő katonáinkra és munkaszolgálatosainkra.

Az emléktúra ötletgazdája azt is kiemelte: az évek során megfogalmazódott a rendezvény egyik legfontosabb küldetése is, mégpedig, hogy a megemlékezéseken még napjainkban is észlelhető áldozatkultuszt felválthassa a hőskultusz, és ne csak az elszenvedett veszteségekre, de azokra a katonákra is emlékezzenek, akik épen vagy sebesülésekkel, de hazatértek a Don mellől. Hősök az elesettek, sebesültek, eltűntek, de a túlélők is! Jásdi Balázs elmondta azt is, hogy a gyász ideje lejárt, eleget beszéltünk a szenvedésről. Ma már elsősorban a hősies helytállásra kell emlékeztetni a polgárokat. Ez azért is nagyon fontos, mert az elsődleges célcsoportot - a fiatalokat - csak így lehet hatékonyan megszólítani.

03.jpg

Jásdi Balázs arra is kitért, hogy a sokéves tapasztalatra alapozva minden menetparancsnokot arra fog ösztönözni, kérjék fel a területileg illetékes kormánymegbízottakat védnöknek, hiszen helyileg ők tudják a legtöbb segítséget nyújtani a rendezvény szervezőinek.

Hogy folytatható legyen a fejlődés és az eddig elért színvonalat továbbra is fenn tudják tartani, a Doni Hősök Emléktúra főszervezője az MH HFKP vezetésével és a Matasz támogatásával közösen tervez olyan vezetői tréningeket megvalósítani, amelyek során a különböző menetszázadok vezetőit - a sokéves tapasztalatokkal felvértezve - készítenék fel a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében.

04.jpg

A XX. Doni Hősök Emléktúra három helyszínéről és a menetek időpontjáról is megállapodott a főszervező és a menetszázadok vezetése. Ennek értelmében a Matasz Veszprém és Fejér megyei szervezetei, valamint a Hagyományőrző Tagozat menetszázadai - a székesfehérvári bazilikában misével egybekötött megemlékezés után - indulnak saját túráik helyszínére 2020. január 16-án.

Már biztosan látható az is, hogy a tartalékos résztvevők aránya is tovább növekszik. Az együttműködő partnerek továbbra is az MH HFKP és a Matasz, illetve annak megyei szervezetei és külföldi partnerszervezetei, továbbá a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és a HonvédSuli Egyesület tagjai. További civil szervezetek is jelezték csatlakozási szándékukat, akikkel a felkészítés után szintén önálló menetszázadokkal (szakaszokkal) tudják gazdagítani a már így is impozáns és országosan is a legjelentősebb hagyományőrző rendezvényekhez tartozó zarándokmenetet.

05.jpg

Fotó: a szerző felvétele és archív



magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat