honvedelem.hu
Életerős Harcos Romániában
Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés

Két hét – több mint ezer sérült – harminckilenc nemzet – kétezer-ötszáz katona – magyar vezetés. Íme a Vigorous Warrior 2019 – azaz Életerős Harcos – gyakorlat számokban.

03.jpgKezdetben vala a sérülés… - írhatnánk a NATO egyetlen, többnemzeti, kétévenként megrendezett katona-egészségügyi gyakorlatának kiindulópontjaként. Valóban: az esős arcát mutató Románia legnagyobb szárazföldi gyakorlóterén (Cincu) elsőként az úgynevezett előkészítő részleget látogatjuk meg. Mintha valamely horrorfilm forgatásra készülnének itt, fut át rajtunk, merthogy számtalan ecsetet, festéket (jobbára persze vöröset), és olykor felismerhető, olykor nehezen azonosítható, mesterséges sebeket látunk az asztalokon gondosan elhelyezve. A maszkmesterek is serényen dolgoznak: vállseb, törött alkar, és meglehetősen sápadt arc is készül. Muszáj, hiszen a harminckilenc nemzet kétezer-ötszáz katonája (és más civil elemek) bevonásával április 1-15-e között zajló hadgyakorlat sajtónapján közel 200 sérültet kell majd ellátni a különböző szinteken (ROLE 1-3), ami nem csekélység. Odakinn éppen egy rendkívül élethű, ám magatehetetlen kutyabábot is az egyik teherautóra raknak – hiába, az elképzelt konfliktusban a legártatlanabbak, azaz az állatok is szerencsétlenül járhatnak…

A Budapesti székhelyű NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ szervezte és vezette gyakorlat egyik különlegessége, hogy a magasabb ellátási szinteken kivétel nélkül nemzetközi erők működnek együtt. Nincs ez másként a csúcson, azaz a ROLE 3-as szintű tábori kórházban sem, ahová gyakorlatilag folyamatosan érkeznek a mentőautók, ontva magukból a tényleg nagyon élethűre maszkírozott sérülteket, betegeket. Állítólag hiába tudja pontosan minden résztvevő, hogy ez csupán gyakorlat, a tényleg filmekbe illő imitáció a konkrét ellátás közben bizony megemeli a pulzusszámot. Szintén érdekesség, hogy a sérültek mellett amolyan felügyelők is szolgálnak, akik pontosan tudják, amit a katonaorvosok, mentősök, és ápolók kezdetben még nem: azazhogy mi is a baja az ellátandó betegnek. Tehát számukra az is világos, hogy bizonyos kezelésre vagy beavatkozásra (esetleg annak hiányára) a beteg miként reagál… Hibázni tehát – miként a valóságban – itt sem lehet, mert az akár a legsúlyosabb következményekkel is járhat. Pontosan ez a lényege ennek a gyakorlatnak: készségszinten kell megismerni a másik nemzet eljárásait, és eszközeit; az együttműködést pedig olyan szinten kell összecsiszolni, hogy az elképzelt éles helyzetben is zökkenőmentesen sikerüljön a legmagasabb szintű szolgálatellátás. A gyakorlatnak az is különlegessége, hogy az itt összegyűlt tapasztalatok (és adott esetben eljárásrendbeli változást ösztönző javaslatok) később különböző NATO-doktrínákban jelennek majd meg.

07.jpgA gyakorlat forgatókönyvének lényege, hogy két, egymással közel azonos erejű ország hadereje között tör ki fegyveres konfliktus, és a sérült katonák mellett a többnemzeti egészségügyi egységeknek el kell látniuk nagyszámú civil menekültet is. Kezelni kell továbbá az esetlegesen kirobbanó járványokat is.

Mialatt a tábori kórház élete leginkább felbolydult méhkashoz kezd hasonlítani, dr. Fazekas László ezredes, a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ igazgatója, egyben a gyakorlat vezetője elmondja: a fő cél a többnemzeti egészségügyi állomány megfelelő kiképzése.

„Az összhaderőnemi gyakorlat ideje alatt tíz tábori kórházat és ötven egyéb egészségügyi egységet telepítettünk. A rendszer olajozottan működik, az állomány pedig rendkívül jól dolgozik. Voltaképpen az ötödik cikkely szerinti védelmi művelet egészségügyi biztosítását hajtjuk végre, két hét alatt összesen ezer szimulált sérülttel. Ez nagyon komoly kihívás. Ugyancsak kiemelt cél a civil-katonai együttműködés gyakorlása is; Bukarestben, a metróban szimulálunk egy komoly katasztrófát ennek érdekében” – fogalmazott az ezredes. Hozzátette: a Magyar Honvédség szempontjából igen lényeges a stratégiai kiürítés képessége is, melynek egyik iránya a budapesti Honvédkórház volt.

05.jpgNem is olyan messze a tábori kórháztól a katonai sajtó számára ismerős egységet fedezhetünk fel. Nagy Ágnes őrnagy, az MH Egészségügyi Központ Mobil Biológiai Laboratóriumának vezetője éppen behatóan ecseteli a médianapon részt vevő újságíróknak, hogy a laboratórium ezen a gyakorlaton a Megelőző Egészségügyi Csoport (PMT) részeként van jelen.

„Kiegészültünk egy közegészségügyi felügyelő szakemberrel, meg egy infektológus orvossal is. A gyakorlaton járványhelyzetet modelleztek és a labor a beérkezett mintákat analizálja. Ha valamelyik tábori kórházba újabb beteget vesznek fel, értesítenek minket és az együttműködő járványügyi reagáló csoportokat. Kimegyünk a helyszínre, begyűjtjük az információkat és mintákat, majd megtörténik az elemzés. Mi főleg amerikai kollégákkal dolgozunk együtt és kiváló az együttműködés” – mondta mosolyogva az őrnagy asszony. Hallhattuk azt is: az itt működő dandárszintű erő kiürítőszázad-parancsnokságát is magyar törzstisztek látják el, és két hazai katonai mentő is teljesít szolgálatot.

Ottlétünk ideje alatt utóbbiakkal sajnos nem sikerült találkozunk, ami – figyelembe véve a gyakorlótér méreteit és a folyamatos szolgálatot – egyáltalán nem csoda…

13.jpgFotó: a szerző felvételei



Kapcsolódó tartalom
Kapcsolódó videó
Életerős Harcos Romániában
Kapcsolódó galéria
Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés
Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 01.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 02.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 03.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 04.jpg
Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 05.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 06.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 07.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 08.jpg
Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 09.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 10.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 11.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 12.jpg
Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 13.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 14.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 15.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 16.jpg
Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 17.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 18.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 19.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 20.jpg
Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 21.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 22.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 23.jpg Vigorous Warrior 2019: többnemzeti együttműködés / 24.jpg
Aktuális videók
2019. augusztus 20. 11:44
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat